Az Elcoteq ügyére is kitértek szerdán a Tisztelt Házban
2011. november 02. szerda 17:25
Az LMP szóba hozta a pécsi Elcoteq kálváriáját is az Országgyűlés interpellációkkal folytatódó szerdai ülésén.
Az Országgyűlés szerdai ülésén az LMP-től Scheiring Gábor emlékeztetett rá, hogy a pécsi Elcoteq csődje miatt 1500 embernek szűnik meg az állása. Az ő átképzésük, továbbképzésük miatt most a helyi munkaügyi központon a sor.
Bár lenne ehhez uniós támogatás, mondta Scheiring, Magyarország ezt nem veszi igénybe, pedig az alap Andor László magyar EU-biztoshoz tartozik, aki többször ajánlotta azt a mindenkori kormányoknak.
Czomba Sándor államtitkár leszögezte: az említett alap "nem túl sikeres" mivel 35 százaléknyi állami forrás lenne hozzá szükséges, ugyanakkor egy másik uniós forrásból 15 százalékos állami részvétellel is kapható támogatás.
Az államtitkár leszögezte: a kormány napi kapcsolatban áll a helyi munkaügyi központtal és megvan a program, amellyel az 1500 ember nagy részét meg tudja menteni.
Scheiring Gábor szerint ugyanakkor a "kormánynak kutya kötelessége lenne minden fillérért lehajolni".
A képviselő nem fogadta el a választ, de az Országgyűlés 204 igen, 45 nem és 42 tartózkodással igen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Pécsett tesztelt japán tablettától...
- Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné...
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Durván emelkednek a nem védett áras...

