Az EKF-ről kérdeznek a honatyák
2008. április 04. péntek 11:28

Halász János - aki egyébiránt Debrecen alpolgármestere is egyben - interpellációjában arra a kérdésre várt választ, hogy a kormány tudja-e garantálni azt, hogy megvalósulnak a pécsi beruházások időre. A képviselő azt is felvetette, gondot okozhat, hogy nem az a program valósul meg, mint amit annak idején elküldtek a Brüsszelbe, hiszen a Nagy Kiállítótér például már biztos, hogy nem a pályázatban leírtak szerint valósul meg.
Halász álláspontja szerint a kiállítótérnek a Zsolnay negyedbe történő áttelepítése miatt elhúzódhat a negyed megvalósítása is.
A politikus a Pécsi Újság.hu-nak nyilatkozva azt mondta, egy 2007 februárjában megtartott albizottsági ülésen Tasnádi Péter polgármester, és Csák Ferenc, a program kormányzati koordinátora is azt ígérték, tartják a határidőket - ehhez képest nem ez történt. Halász szerint jól látszik, hogy az a működési metódus, amely eddig Pécsett tapasztalható volt, csak csúszást eredményezett.
- Ha nem javítják ki a szerkezetet, nem változik meg a hozzáállás, a problémák csak halmozódni fognak. Ebben a kormánynak is jelentős szerepe van, elég csak az alá nem írt kormány-város szerződésre gondolni. De nem a hibák, és a felelősök keresése miatt jöttünk Pécsre, hanem azért, hogy észrevételeinket, javaslatainkat megfogalmazzuk - mondja a képviselő-alpolgármester.
Kép és szöveg: B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Újra kérhetik az azonos összegű...