Az autókereskedők fele tönkrement
2010. augusztus 01. vasárnap 19:00

A válság miatt a hitelhez jutás nehezebbé vált, ezért a kereslet jelentős mértékben csökkent az újonnan forgalomba helyezett autók iránt. A használt járművek esetében azonban enyhe emelkedésről számolnak be a kereskedők, a potenciális vásárlók ugyanis átlagosan másfél millió forintot szánnak gépkocsi-vásárlásra. Ekkora összegből pedig általában nem telik nullkilométeres autóra.
A Magyar Gépjárműimportőrök Országos Egyesülete (MGE) adatai alapján, amíg a tavalyi év első hat hónapjában 39 735 autót helyeztek forgalomba, addig idén júniusig ez a szám alig haladja meg a 21 500-at. A személyautók piaca a céges, illetve a flottaeladások nélkül még rosszabb képet mutatna, az értékesítésben továbbra is a vállalatok által igényelt nagyobb megrendelések dominálnak.
A válság természetesen érzékenyen érintette a pécsi kereskedőket is. A gépkocsi-értékesítéssel foglalkozó vállalkozások érdekeit képviselő Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) tájékoztatása szerint a baranyai megyeszékhelyen drasztikusan csökkent az új gépjárművet értékesítő kereskedések száma:
„A válság hatására igen gyorsan változik a helyzet, így csak annyit tudok bizonyossággal mondani, hogy a Pécsett található GÉMOSZ-tag kereskedések száma a három-négy évvel ezelőtti tizenegyhez képest körülbelül a felére csökkent” – tudtuk meg Fenyves-Tóth Emesétől, a szövetség titkárától.
Természetesen kíváncsiak voltunk, hogy a Pécsett található egyes márkakereskedések forgalma hogyan alakult a válság hatására, azonban az általunk megkeresett kereskedések nem kívántak beszámolni eredményeikről. Az mindenesetre valószínűsíthető, hogy egyikük esetében sem beszélhetünk az eladási adatok emelkedéséről.
Országos adatok mindenesetre rendelkezésre állnak: az idei esztendőben újonnan forgalomba helyezett autók többsége Opel (4729 jármű), a második helyen a Ford 2670, a harmadik helyen pedig a Skoda végzett, 2311 darab eladott autóval.
Képünk illusztráció.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok veszélyére...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Júniusban is olcsóbban tankolhattunk...