Autójába szorult autóst mentettek a pláza parkolójában
2021. szeptember 27. hétfő 16:11

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Magyarország Légimentésért Alapítvány közös kimentési bemutatót tartott Pécsett, a Pécs Plaza parkolójában.
A közösségi véradókampány keretein belül tartott gyakorlaton egy közúti balesetet szimuláltak a pécsi hivatásos tűzoltók és a pécsi mentőszolgálat munkatársai.
A bejelentéstől kezdve a feszítővágó berendezés használatán át a sérültek kórházba szállításáig mindent közelről figyelhettek az érdeklődők, akik a nagy meleg ellenére szép számban kíváncsiak voltak a bemutatóra.
A feltételezés szerint két autó ütközött össze nagy sebességgel, melynek következtében az egyik autó sofőrje könnyű sérülésekkel kiszállt az autójából, ám a másik jármű utasa beszorult, őt feszítővágó berendezés segítségével lehetett csak kiszabadítani, súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A szimuláció pontosan úgy zajlott, mintha valódi helyzetet követhettünk volna végig, így a nézők is szembesülhettek a műszaki mentések esetleges nehézségeivel, szakértők kommentárjain keresztül pedig pontosan megismerhették az életmentés folyamatait - mind mentősök, mind tűzoltók szemszögéből.
A gyakorlatot követően -a legkisebbek legnagyobb örömére- a tűzoltó- és mentőautókat közelebbről is meg lehetett tekinteni, illetve az esetleges kérdésekre is szívesen válaszoltak a szakértők.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Idén is több százan csatlakoztak...
- Megnyitásának tízéves jubileumát...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Tánccal szabadítaná ki Hernesz...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Elkezdődött a csillagászati tél, túl...
- Orbán Viktor: az orosz vagyon...

