Átszerelte egy másik kocsi rendszámát a sajátjára
2018. szeptember 09. vasárnap 11:06

Befejezte a Pécsi Rendőrkapitányság a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy BMW rendszámát szerelte fel egy másik autóra.
Egyedi azonosító jel meghamisítása gyanúja miatt nyomozott a rendőrség egy 23 éves pécsi férfi ellen, aki egy másik személygépkocsi rendszámát szerelte fel az autójára, majd azzal közlekedett.
A rendőrök 2018. augusztus 4-én ellenőrizték a gépkocsit és annak sofőrjét Pécsett, az Engel János úton azért, mert az autó első rendszámtáblája hiányzott.
A gépkocsivezető a rendőröknek elmondta, hogy az autó nem rendelkezik érvényes forgalmi rendszámmal, ezért az édesapja korábbi autójának egyik rendszámtábláját szerelte fel az autóra, amit otthon talált a garázsban.
A rendszámtábla párját azonban nem találta meg, ezért az autónak csak hátul volt rendszáma. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...

