Átépítik a veszélyes csomópontokat

2008. február 25. hétfő 22:45

Átépítik a veszélyes csomópontokat
A közeljövőben átépítik a hatos főút várost átszelő szakaszának legveszélyesebb csomópontjait. A uniós támogatással megvalósuló változtatásoktól a dugók és a balesetek számának csökkenését várják. A rendőrség üdvözli az elképzeléseket, ugyanakkor felhívja rá a figyelmet: még több helyütt sürgős beavatkozásokra lenne szükség.

A város közgyűlése nemrégiben fogadta el azt az előterjesztést, amellyel lehetőség nyílik a város több balesetveszélyes csomópontjának átépítésére. A Regionális Operatív Programon belül olyan fejlesztésekhez vennének igénybe forrásokat, amelyek mind a forgalom csillapítására, mind a gyalogosok védelmének növelésére és a dugók elkerüléséhez is segítséget nyújthatnak.

Első körben a hatos főút három kereszteződését tervezik át. A Bajcsy-Zsilinszky utcai csomópontban a hatosról dél felé letérők, s a Vásárcsarnok felől jobbra kis ívben a hatosra kanyarodók kaphatnak járdaszigettel leválasztott kanyarodósávot.

Ez a változtatás Böröcz Károly, a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője szerint nagy mértékben hozzájárul a hatoson gyakran kialakuló dugók mérsékléséhez, s a Bajcsy Zsilinszky utcáról a főútra hajtók is könnyebb helyzetbe kerülnek. A szakember ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a járdaszigetek miatt némileg megnehezedik majd a gyalogosok dolga - biztonságuk azonban nőhet.




A másik fejlesztés a város talán legveszélyesebb csomópontjában valósul meg: a Tüzér utcában nemrégiben halálos baleset is történt. Itt a hatos útról a Tüzér utca irányába jobbra kis ívben kanyarodók kapnak majd szintén járdaszigettel elválasztott lehajtót. A alezredes szerint ez nagyon fontos fejlesztés, ugyanis a teherautók csak több sávot átlépve tudtak itt elfordulni, ráadásul a gyalogosok és az autók egyszerre kaptak zöld jelzést, amely magában hordozta a balesetveszély lehetőségét.


A Páfrány utcai kereszteződésnél is beavatkoznak: itt a Páfrányból a hatosra tartók kapnak önálló, jobbra kanyarodó sávot, amellyel ütemessé válhat az egyenesen továbbhaladók forgalma.




Kelemen György, a Városfejlesztési Főosztály illetékese lapunknak azt mondta, hogy a munkálatokat legkorábban kora ősszel kezdődhetik meg, hiszen a pályázatot tavasszal nyújtják be, azok elbírálása és a közbeszerzés pedig hónapokat vehet igénybe.


A rendőrség üdvözli az elképzeléseket, hiszen - mint ahogy azt Böröcz Károly elmondta - mindegyik csomópont kapacitása is növekszik a fejlesztések által. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy még bőven lenne tennivaló a város útjain, ugyanis egyik másik kereszteződés örökösen magában hordozza a balesetek bekövetkeztét.

Új zebrák is lesznek

Nemrég döntöttek arról is, hogy az Aidinger út - Kassák Lajos utca csomópontjánál szegélykorrekciót hajtanak végre és járdaszigetet alakítanak ki. A Mártírok útja-Nagyszeben utca egyre forgalmasabbá váló kereszteződéséhez zebra kerül, a Veress Endre utcai rendelőintézet előtti két gyalogátkelő pedig járdaszigetet kaphat áprilistól. Ugyanez lesz a sorsa a Szigeti úton a Szliven áruház előtti gyalogátkelőhelynek is.

Mint utalt rá: a Nagyárpádi és Kanizsai Dorottya út csomópontjából a védett útra csúcsforgalom idején valósággal lehetetlen kihajtani, ráadásul a domb és a kanyar miatt beláthatatlan a kereszteződés. Ide mindenképpen lámpát kellene telepíteni.

Ugyanez a helyzet a Somogyi Béla és a Légszeszgyár utcai csomópontban: Böröcz szerint itt szinte naponta balesetek történhetnek, mert az alsóbbrendű úton közlekedők sokszor nem veszik figyelembe az elsőbbségadás kötelező táblát, a védett úton közlekedők pedig a sebességkorlátozásra fittyet hánynak.

Több halálos baleset is történt már az Üszögi út - Nagykozári út csomópontjában. Itt áprilistól sebességmérő berendezést tesznek ki - a kereszteződésbe ugyanis sokszor jóval százas tempó fölött érkeznek az Üszögi úton közlekedő autósok. Böröcz Károly szerint viszont ide körforgalom kívánkozik, hiszen a korlátozásra sokan csak legyintenek, a csomópont áttervezésével viszont mindenképpen lassítaniuk kellene az autósoknak.

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva