Arany fokozatú elismerésben részesült a pécsi Mácsai Antal
2016. május 31. kedd 11:16

Több évtizedes munkája során tanúsított vöröskeresztes tevékenysége elismeréséül arany fokozatú elismerésben részesült Mácsai Antal tűzoltó ezredes, főtanácsos, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.
Az elismerést ünnepélyes keretek között adták át Mácsai Antal részére, ahol az arany fokozatú érdemjel mellett, a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége által aláírt elismerő oklevelet is átvette az igazgató.
Korábban már ezüst érdemjellel is elismerték Mácsai Antal munkáját, aki már hosszú évekkel ezelőtt elkötelezte magát a Magyar Vöröskereszt mozgalma és munkája mellett. Már a Tolna Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Szekszárdi Kirendeltség törzsparancsnok helyetteseként, majd kirendeltség vezetőként is szoros együttműködésben dolgozott a szervezettel. Munkája során fontos célként határozta meg a hivatásos és önkéntes szervezetek együttműködésének folyamatos fejlesztését, és a kölcsönös segítségnyújtást.
Baranya megyébe kerülve, Mácsai Antal hasonló alapelvek szerint folytatta tovább a munkát. A vöröskereszt munkatársai szinte kivétel nélkül közreműködtek a katasztrófavédelem gyakorlataiban, és az önkéntes mentőszervezetek tagjai között több vöröskeresztes szakembere megtalálható. Szaktudások elengedhetetlenül fontos a humanitárius segítségnyújtás és az egészségügyi biztosítás során. A katasztrófavédelem megyei és helyi szervei minden évben több alkalommal is helyszínt biztosítanak a véradásokhoz, és az állomány tagjaira nagy számban donorként is számíthat a szervezet.
A hosszan elhúzódó események, mint például a 2013-as dunai árvíz, vagy a 2014-es drávai áradás kiváló példa volt arra, hogy a katasztrófavédelem és a humanitárius szervezetek kölcsönös együttműködésen alapulva azon dolgoznak, hogy megóvják a lakosságot, az anyagi javakat, valamint szükség esetén segítséget nyújtsanak a bajba jutott és rászoruló embereknek.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - Fotó: youtube.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Egymással vívtak roppant szoros...