Áprilisig vezér nélkül a Zsolnay
2008. február 25. hétfő 22:25

A cég vezetését hat esztendeig ellátó Kovács Gyula munkáját áprilisig Soós Tibor, a műszaki és termelési vezérigazgató-helyettes vette át.
Tóth Bertalan alpolgármester (képünkön) szerint Kovács távozása sem a Zsolnay-negyed kialakításának előkészületeit, sem a manufaktúra normál üzleti tevékenységét nem veszélyezteti. A vezetői posztra már kiírták a pályázatot, s a leendő főnöknek nem csak a kulturális beruházás terén leszek kiemelt feladatai, de a cég gazdasági helyzetének rendbetételében is, mondta, majd hozzátette: a pályázatot a Zrt. igazgatótanácsának javaslata után a gazdasági bizottság tárgyalja meg, majd az előterjesztést a közgyűlés, végül az igazgatótanács hagyja jóvá.
A pályázati kiírás szerint az önkormányzat ötéves vállalatvezetői tapasztalat mellett magas szintű angol vagy német nyelvtudást is elvár, előnyt jelent a porcelániparban szerzett gyakorlat, illetve a válságmenedzselés terén szerzett tapasztalat.
A manufaktúra adósságrendezésének keretében az ÁPV Zrt. felé fennálló mintegy kétszázötvenmilliós tartozást az önkormányzat december 28-án fizette ki. A város újabb háromszázmilliót utal a Magyar Fejlesztési Bank számlájára, s egy bank felé is rendezi 167 milliós adósságát. Ez utóbbi hitelt szintén az ÁPV-tartozás kiegyenlítéséhez vette fel a gyár - mondta lapunknak az alpolgármester.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A pécsi modellügynökségek rendben, a...
- Orbán Viktor az ünnepen: beszélnünk...
- Dunaszekcsőn oltják a lángokat a...
- A Fradi mai, osztrák ellenfele a...
- Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az...
- Hargitai János elárulta, szerinte mi...
- Még közlekednek a balatoni hajók és...
- Ilyen volt a forradalom Pécsett:...
- Várhatóan megáll a...

