APEH-hadművelet a pécsi vásártéren
2008. március 04. kedd 15:06
Öt hatóság csaknem negyven munkatársa vett részt abban az ellenőrzési akcióban, amelyet a Kikelet-hadművelet keretében 2008. március 2-án hajtottak végre a pécsi vásártéren.
Az adóhatóság revizorai a számla- és nyugtaadási fegyelem betartását, a foglalkoztatásra vonatkozó szabályok teljesítését és az áruk eredetének megfelelő igazolását vizsgálták. A régió mindhárom megyéjéből érkezett ellenőrök összesen megközelítőleg félszáz ellenőrzést hajtottak végre, és minden ötödik esetben találtak valamilyen szabálytalanságot.
Leggyakrabban nem adtak számlát az ellenőrzés alá vont kereskedők - annak ellenére, hogy a vásártéren bevett módon „rejtjeles" üzenettel figyelmeztették egymást a kereskedők.
Az ellenőrök az egyik zöldségesnél például már az akció elején jegyzőkönyvezték a nyugtaadás elmulasztását, ám a „felderítő csapat" jelzése alapján a kereskedő a későbbiekben sem adott bizonylatot szinte senkinek, így újra ellenőrizték, és ismételten szabálytalanságot tártak fel nála - a második esetet már lényegesen nagyobb büntetés követheti.
A feketemunka ellenőrzése során a vizsgálat alá vont vállalkozások harmadánál, az árueredetre vonatkozó ellenőrzések keretében pedig ötből egy esetben találtak valamilyen szabálytalanságot a revizorok. Összességében várhatóan 2,3 millió forint mulasztási bírságot szab ki az APEH, amely várhatóan egy üzlet bezárásáról hoz határozatot.
Az adatokat a korábbi, hasonló akciókkal összevetve megállapítható, hogy az adózók az idén megemelkedett bírságszint ismeretében jobban ügyelnek a nyugtaadási kötelezettség teljesítésére, a szankciók szigorítása (nyugtaadás elmulasztása esetén a vállalkozók akár egymillió forintos büntetést is kaphatnak) ösztönzi a jogkövető magatartást.
APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Három hónapja nem találnak egy...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...