Amikor még gépek nélkül dolgoztak a földeken: így zajlott az aratónap Mohácson
2018. július 14. szombat 18:28

Immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg szombaton a Duna-parti városban a Mohácsi Polgárok Olvasókörének rendezvényét, az Aratónapot. Igazi időutazás volt egy gépek nélküli, mostanra letűnt világba.
A vidám program során azt mutatták be, hogyan zajlott a betakarítás a régi időkben, amikor még nem segítették gépek az emberek munkáját. A résztvevők délelőtt tíz órakor indultak - zeneszó mellett lovas kocsikkal - az olvasókör székházától a Kölkedi út mellett található búzamezőre.

A köszöntő után a köri Dalárda előadásában aratódalok hangzottak el, majd a papi áldás és a közös imádságot követően a régi szokások szerint az aratóbrigád vezetője és a gazda alkudozott a munkáról.
Az egyezség után beálltak a táblába a kaszások, sarlósok és a marokszedők, majd indulhatott a nemcsak imitált, hanem valóban elvégzett kemény munka.
A nap folyamán bemutatták a hagyományos kézi aratás és a betakarításhoz kapcsolódó szokásokat, hagyományokat is, valamint fellépett az Újhold Néptáncegyüttes is.
EQM - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...

