Amfiteátrum épül a tettyei kőfejtőben
2008. január 14. hétfő 23:27

„Jelenlegi formájában bizonyosan megszűnik ugyan, de a majdani Nagy Kiállítótérben a kivitelezés során számolunk egy szerényebb kivitelű szabadtéri színpad építésével" - mondja a megye és az EKF program segítségével megvalósuló intézménnyel kapcsolatban Hargitai János, a baranyai közgyűlés elnöke. A kereszténydemokrata politikus a Pécsi Újság.hu kérdésére hozzátette: a belső kertben kaphat helyet a színpad valamint a 100-150 fő befogadására alkalmas nézőtér, s ide mindenképpen át szeretnék menteni a jelenlegi funkciókat.
Gonda Tibor kulturális ügyekért felelős alpolgármester a majdan mégiscsak megmutatkozó hiány pótlását firtató kérdésünkre elmondta: „Pécsett mindenképpen nélkülözhetetlen a szabadtéri színjátszás infrastruktúrájának korszerűsítése, így természetesen több fejlesztés is folyamatban van, hogy ne csak kiváltsuk a Káptalan utcai játszóhelyet, de további lehetőségeket is nyújthassunk a közönségnek".
A szocialista politikus utalt rá: a horvát és a magyar kormány nemrégiben szerződésben vállalt kötelezettséget arra vonatkozólag, hogy kibővítik az Anna Udvarban található szabadtérit - mintegy negyedmilliárd forint felhasználásával. Két éven belül itt nagyobb, a mai igényeknek megfelelő színpad épül, 170 néző foglalhat helyet a lelátón, akiknek feje fölé még tető is épül.
Lehetőségek 2010-ben
Az Európa Kulturális Fővárosa év programjait a tervek szerint több szabadtéri helyszínen is fogadhatják majd. Vidákovics Antal szerint ugyanis a cikkünkben említett helyszínek mellett továbbra is üzemel majd a háromszáz ember befogadására alkalmas szabadtéri színpad a tettyei romoknál. Az is bebizonyosodott, hogy alternatív helyszín lehet a Székesegyház előtti tér, ahol akár ezer ember is kényelmesen szórakozhat, s még a Barbakán árokban is tarthatók rendezvények. Bár egyelőre kérdéses, mi lesz vele, elvileg az Expo Centerben is hatezer fős lelátóval rendelkező színházterem fogadhatná a kultúrabarátokat.
Gonda szerint ugyanakkor nem ez jelenti a legnagyobb változást: „a tettyei kőfejtőben ugyanis a régióban egyedülálló amfiteátrum létesülhet 2010-ig". A mintegy száz méter átmérőjű katlanban egy nagy színpad és másfél ezres közönség befogadására alkalmas nézőtér jön létre.
A körülbelül kétszázmillió forintos kivitelezési költségek önrészét korábban egy vállalkozókból álló szponzori háttér állta volna, ám mára bebizonyosodott: a városnak vagy a Pécsi Horvát Színháznak kell állnia ezt a részt. "Csak intézmény lehet a pályázó a Regionális Operatív Program turisztikai vonzerő fejlesztési pályázatából lehívható összegre" - mondja az alpolgármester.
"Mi így sem vonulunk ki a projektből: támogatóként továbbra is segítjük valamilyen formában a létesítmény megvalósulását vagy annak működtetését" - utalt a további lehetőségekre az egyik kultúrabarát vállalkozó, Bánkuti István, aki maga is folyamatosan részt vesz az amfiteátrummal kapcsolatos előkészítő munkában.
Vidákovics Antal, a Pécsi Horvát Színház és a nyaranta megrendezésre kerülő szabadtéri játékok igazgatója a Pécsi Újság.hu-nak az esélyekről pozitívan nyilatkozott, ugyanis véleménye szerint mindkét beruházás megvalósul 2010-ig.
„Az amfiteátrummal kapcsolatos pályázat elbírálásra vár, így a közeljövőben elkezdődhetnek a fejlesztések a Tettyén. Az Anna Udvarban a két kormány közös szándéka jelenti a garanciát" - tette hozzá.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- A Kúria szerint jogosan tiltottak meg...
- MÁV: szombaton lép életbe a nyári,...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...