Állatkert: hajlanak a költöztetésre
2008. január 28. hétfő 21:47

Mint már korábban beszámoltunk róla, mind az erdészet, mind az állatkert igazgatója azon volt az elmúlt hónapokban, hogy meggyőzze a polgármestert az állatkert Árpádtetőre való költöztetésének szükségességéről. A szakmai érvekkel alátámasztott terv, úgy tűnik, sikerrel zárulhat.
Mint azt Szatyor Miklós, a pécsi állatkert első embere a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, korábban az erdészet vezetői keresték meg azzal, hogy szívesen vennék, ha az állatkert a Mecsextrém park melletti 10-12 hektáros tölgyerdőbe költözne.
„A döntés-előkészítő tanulmány elkészült, s a helyszín alkalmas lenne az intézmény és a hozzá tartozó, Pécs belvárosában kialakított terrárium hosszú távú üzemeltetésére" - fogalmazott.
A maradás is sokba kerül
Az állatkert a tettyei vízbázison helyezkedik el, ami azért okoz problémát, mert a környezetvédelmi hatóság szennyezőforrásnak tartja, és komoly előírásokhoz, illetve határidőkhöz köti a működés további feltételeit, s eddig is sokszor csak jóindulatból előlegezte meg a működéshez szükséges engedélyek kiadását. A maradás tehát így is milliárdos forrást igényelne.
Az elképzelések szerint így a pécsi vadaspark a környezetvédelmi szabályoknak megfelelően, és sokkalta igényesebb körülmények között tudná fogadni a látogatókat. A kiszemelt terület könnyen megközelíthető, a létesítmény pedig a kalandparkkal, egymást erősítve egyre több embernek nyújthat izgalmas, érdekes, tartalmas szórakozást.
A napjainkban évi 120 ezer látogatót fogadó intézmény átköltöztetése azonban másfél milliárd forintba is belekerül, s a forrásnak egyelőre nyoma sincs.
Gonda Tibor, a város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere úgy nyilatkozott lapunknak, hogy bár a városháza nyitott a költöztetés témájában, azonban egyelőre nem jelenthető ki biztosan, hogy a vadaspark sorsa e módon oldódik meg.
„A döntés meghozatala előtt egy 10-15 millió forintba kerülő részletes megvalósíthatósági és fenntarthatósági tanulmányt készíttetünk el" - tette hozzá. Ez majd kitér mind a maradás - azaz a környezetvédelmi fejlesztések -, mind a költözés finanszírozhatóságának kérdéseire. Reményeink szerint pontosan látni fogjuk, pénzügyileg melyik megoldás képviselhető".
Az alpolgármester elmondta még: a költözésnek akkor van csak realitása, ha a ROP turisztikai vonzerő fejlesztéssel kapcsolatos pályázatából a lehetséges maximumot, azaz 800 millió forintot nyer az önkormányzat és az erdészet - már amennyiben együtt pályáznak majd a felek. „Ezt a pályázatot márciusig kellene benyújtani, de az idő már kevés, így legkorábban 2009-ben indulhatunk a kiíráson.
A jövőt illetően egyelőre az is bizonytalan, hogy - egy költözés után - ki lesz a fenntartó, hiszen ez is a tanulmány után dőlhet csak el.
Az erdészet elkötelezett a projekt mellett, s a jelentős anyagi részvételtől sem riad vissza.
„Elkezdődtek a tárgyalások, közelítjük az álláspontokat. A kezdetektől fogva kettős szerepvállalásra készültünk, így a várossal közösen szeretnénk pályázni, s majdan az intézményt is közösen működtetnénk. Természetesen a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésének finanszírozásában is szerepet vállalunk, így annak felét mi fizetjük" - nyilatkozta a Pécsi Újság.hu-nak Káldy József, a Mecseki Erdészeti Zrt. vezérigazgatója.
Piaci szempontból mindenesetre jó üzlet lehet az erdészetnek a vadaspark Árpádtetőn történő kialakítása, hiszen az extrém parkkal egy csomagba téve olyan turisztikai csomagot tudna kialakítani, amellyel messze földről Pécsre csábíthatná a közönséget.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Orbán Viktor: a tét Magyarország...
- Akinek elveszett a tajkártyája, most...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Először értékelik pontozással a...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Minden 25 év alatti diáknak jár az...
- Juhász Dorka a Galatasaray...
- KSH: már 700 ezer felett jár a...