Alföldi: „Nem akarok üzenni"

2008. február 19. kedd 12:15

Alföldi Róbert első - Nyugalom című - filmjének pécsi bemutatója kapcsán volt az Apolló ArtMozi vendége hétfőn este, a főszereplő Makranczi Zalán társaságában. A nagy sajtóvisszhangot kiváltott alkotás egy valaha ünnepelt színésznő és fia bizarr családi történetét mutatja be, melyben a generációs ellentéteket, a múlttal való szembenézést és rokoni fokokat áthágó - vad, erőszaktól sem mentes szexualitás kicsapongásait jeleníti meg.

A bemutató előadást követő közönségtalálkozón a házigazda szerepét betöltő, kissé gyakorlatlan Lénárd Kata és Pólya Tamás rögtön átengedte a kérdezés jogát a - főként fiatalokból álló - közönségnek, így az elsők közt a rendező elmondta: mind az ötlet, mind a forgatókönyv készen várta, neki „márcsak" el kellett fogadnia a film producerének felkérését.

Majd a fogatás munkamenetével, a színészek válogatásának procedúrájával folytatta, hosszasan értékelve a film és - az alapjául szolgáló regény - közti különbséget, és az alakok megformálása során jelentkező művészi dilemmákat.

A sok esetben provokatívan ábrázolt szexualitásra vonatkozó kérdést (amit a kérdező aberráltnak nevezett), Alföldi némi színlelt értetlenséggel fogadta, hozzátéve, hogy szerinte ez egy mindannyiunkba kódolt - hol mélyen, hol jobban felszínen lévő - dolog. „Aberráltság? Önnek milyen a szexuális élete?"- kérdezett vissza, miközben beszélgetőpartnerei a pszichológia felől próbálták megvilágítani a kérdőre vont képsorokat.

A film fogadtatásával kapcsolatos kérdésekre válaszolva idézte a különböző kritikákat, melyek egyszerre minősítették ódivatúnak és giccsesnek a pozitívabb visszajelzések mellett, kihangsúlyozva, hogy akkor értékelné sikernek a Nyugalmat, ha elsősorban közönség- és nem kevesekhez eljutó művészfilmként tekintenének rá nézői. „Nem akarok üzenni" - mondta, mikor a mozi mondanivalójáról faggatták.

Ennek némileg ellentmondva a későbbieken hivatkozott Bartis Attila regénye kapcsán egy - az irodalmi köztudatban forgó értelmezésre, mely a könyvet, mint a rendszerváltás utáni trauma feldolgozására tett kísérletet látja. „A kérdés az, hogy meddig köt még gúzsba, minket a múlt, és hogy meddig hazudunk még önmagunknak" - fejezte be.

Balikó Gergő