Adventi vásár szervezésének ürügyével csalt ki pénzt egy nő
2019. április 15. hétfő 09:12

A Pécsi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat egy budapesti nő ellen, aki adventi vásár szervezése ígéretével csalt ki különböző pénzösszegeket a sértettektől.
2017. novemberében a nő különböző cégeket keresett meg azzal, hogy decemberben 3 napon adventi vásárt szervez Budapesten, mellyel kapcsolatban előre utalással kérte teljesíteni a regisztrációs, illetve bérleti díjat. A vádlott a rendezvény szervezésével kapcsolatban létrehozott az egyik közösségi oldalon egy profilt, mellyel a célja a vádlottnak az volt, hogy szervező tevékenységének a látszatát keltse és ezzel tévedésbe ejtse a sértetteket, illetve további személyeket szervezzen be.
A nő többek között egy rendezvényszervező céget is megtévesztett, akiknek valótlanul állította, hogy rendelkezik területfoglalási engedéllyel, valamint a terület áramellátásáról is gondoskodott.
A szervező cég ezt követően közvetítőként további kereskedőket szervezett be, akiktől a bérleti díjakat beszedte és azt a vádlott részére tovább utalta. A vádlott emellett még további öt kereskedőt ejtett tévedésbe, akiktől különböző összegeket vett át bérleti díj címén.
Ezt követően a sértettek a vádlott által megjelölt időben megjelentek a megadott helyszínen, ahol azonban az adventi vásárral kapcsolatban semmiféle szervezést nem találtak, a vásárhoz szükséges infrastruktúra teljesen hiányzott, illetve engedélyek sem voltak.
A sértettek a helyszínen találkoztak egymással és így tapasztalták, hogy becsapták őket.
A nő összesen több mint 600.000,- Ft-ot vett át a sértettektől.
Az elkövető cselekménye több rendbeli üzletszerűen elkövetett kisebb kárt okozó csalás bűntettének a megállapítására alkalmas
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...
- Mire elindul, máris 40 percet késik...