A zircieké lesz a Leőwey gimi
2008. május 18. vasárnap 21:26

Meixner András, az oktatásért is felelős alpolgármester lapunknak azt mondta, bár az alapító okirat változtathatott volna a tárgyalásokon, a napokban kiderült, az örökös minden bizonnyal a Zirci Apátság marad.
Az alpolgármester arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy a napokban egyeztető bizottsági ülést tartottak az oktatási tárcánál, amelyen a minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkársága vezetőhelyettese, Fedor Tibor mellett a zirci apát, dr. Zakar Ferenc is részt vett. Ezen a találkozón kiderült: Erdő Péter esztergomi érsek elismeri a Zirci Apátság jogutódlását, s ezt egy, a Szentszékről érkező levél is megerősíti. Ilyen értelemben a városháza továbbra is az apátságot tekinti tárgyalófélnek - mondja az alpolgármester, aki azt is hozzáteszi: az állam nem vizsgálódik az egyház belső ügyeit illetően, elismeri az egyházfő nyilatkozatát.
Világi marad a Leőwey
A városban legújabban terjengő pletykákra reagálva az alpolgármester hangsúlyozta: a Leőwey-ből semmiképpen sem lesz egyházi fenntartású intézmény. Tartják magukat korábbi ígéretükhöz, s csak az épületet adják az apátságnak, s az intézmény más helyen változatlan formában működik tovább.
A kör tehát bezárult, azonban a Leőwey sorsa továbbra is több esélyes.
Ezzel kapcsolatban Meixner András elmondta, hogy az apát továbbra sem kíván élni a felkínált csereingatlanok lehetőségével, s ragaszkodik a épületek 2011-ig történő átadásához. Mint utalt rá: a kormány nem szeretné, ha pereskedés kezdődne a zirciek és a város között (egy korábbi, még a város és a Miasszonyunk Rend között létrejött, bár azóta is vitatott egyezség értelmében 2027-ig használhatná ugyanis Pécs városa az ingatlanokat), ezért hajlandóak támogatni is a költöztetést.
"Június végéig kell kidolgoznunk a kabinet számára egy tervezetet, amelyben meghatároznánk a Leőwey Gimnázium új helyét, s a költöztetés költségeit. Ehhez és a leendő épület felújításához adna támogatást az állam is" - mondja Meixner, aki egyelőre a hurcolkodás pénzbeli segítségének mértékéről nem beszél.
Mint mondta, egy olyan épület megtalálása a céljuk, amely a leőweysták minden igényét kielégíti. Ha esetleg nem lesz eredményes a helykeresés, akkor viszont perre mennek, s 2011 után is a jelenlegi épületekben marad az iskola.
Ez esetben az új városvezetés feladata lesz megoldást találni a kérdésben.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csütörtökön is marad a kánikula, sőt,...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Önök szerint normális, hogy ez...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- A kormány szerint Brüsszel megtámadta...
- Több mint 20 ezren vehetnek részt a...
- Harmincnégy éve özönlötték el...
- Teherautót lopott egy részeg...
- Ma éjjel is csodás égi jelenség...