A vonyarci polgármesterrel hadakozik a vállalkozóvá lett pécsi focista és sok milliót bukhat

2014. augusztus 07. csütörtök 12:20

A vonyarci polgármesterrel hadakozik a vállalkozóvá lett pécsi focista és sok milliót bukhat

Az ellenfél játékosai helyett ezúttal egy balatoni önkormányzattal mérkőzik Gaál Miklós, az egykori pécsi labdarúgó. A Vonyarcvashegyen élő ex-focista szerint a település vezetői szándékosan próbálják ellehetetleníteni a vállalkozását, nem engedik ugyanis, hogy a helyi strandra nyíló éttermét a strandról is meg lehessen közelíteni - holott erre a ház megépülése óta mindig lehetőség volt. 

Százmilliókat költött a több esztendőn keresztül Pécsett futballozó Gaál Miklós és családja az egyik vonyarcvashegyi Paprika Csárda felújítására, ám úgy érzik, a komoly befektetés ellenére szándékosan akadályt gördít eléjük az ottani önkormányzat vezetője.


A ma már Player's-nek nevezett étterem, szórakozóhely üzembe helyezésekor kiadott működési engedély alapján a mindenkori tulajdonos az utcai oldal, valamint a strand felé is árusíthat. A nemrég befejeződött átépítés óta azonban az ultramodernné alakított - többek közt bárral és pezsgőfürdővel felszerelt - volt csárdát a tó felől már nem lehet megközelíteni. Ez pedig hatalmas bevételkiesést jelent, a vonyarcvashegyi partszakaszon ugyanis hétvégente kilenc-tízezer ember is megfordul.

- Az építkezés során kerítést emeltek a strand és az épület közé, amely sajnos a szórakozóhely üzembe helyezése óta is ott van - mondta munkatársunknak a felháborodott Gaál Miklós. - Korábban úgy egyeztünk meg a polgármester úrral, hogy amíg az építkezés folyik, kerítést emelnek az épület mellé, amint azonban végeztünk a munkálatokkal, elbontják azt. Ennek ellenére a mai napig el vagyunk zárva a strandtól és ez a szezon már úgy tűnik elúszott - tette hozzá.

Hangsúlyozta, akár abba is belementek volna, hogy az önkormányzat helyett a vállalkozás bontatja el saját költségén a kerítést, de így sem kapták meg az ehhez szükséges engedélyt.

A magyar, a horvát, és az orosz bajnokságban

Gaál Miklós 33 éves, profi pályafutását a Pécsi MFC-nél kezdte, utánpótlás válogatott is volt. Ezután játszott a Zalaegerszegi TE és az Újpest csapataiban is. Másfél évig a portugál Marítimo játékosa volt, ezután a horvát Hajduk Splithez igazolt, 2006 nyarán három éves szerződést írt alá. 2007. február 17-én játszotta a Hajduk Splitben a 9. mérkőzését 19 forduló alatt, ezután egy hónap múlva már Oroszországban, az Amkar Perm csapatánál játszott.

 

- Az önkormányzatnál azt mondták, augusztus végén lesz lehetőségük arra, hogy a rácsokat elszállítsák- Ám addigra véget ér a balatoni szezon. Nem értem a hozzáállásukat, hiszen egy olyan komplexumot alakítottunk ki, amely egyedülálló a Balaton környékén, így várhatóan sok turistát vonz majd ide. Cserébe csak gáncsoskodást kapunk - panaszolta az ex-labdarúgó.

Természetesen kerestük Péter Károlyt, Vonyarcvashegy polgármesterét is, ő másként látja a helyzetet. Szerinte "a tulajdonosok későn jelezték, hogy bontanák a kerítést".

- Szó sincs arról, hogy szándékosan akadályoznánk az üzemeltetőt. Ugyanakkor a képviselő-testület döntését mindenképpen meg kell várni, az előírások szerint csak a grémium adhatja ki a bontáshoz szükséges engedélyt. A kérelem már beérkezett az önkormányzathoz, folyik az egyeztetés a tagok közt. Hogy mikor ülhet össze a testület, pontosan nem tudom megmondani, de semmiképpen sem szeretnénk a hónap végéig várni - fogalmazott a település vezetője.

A polgármester hozzátette, nem tud olyan okról, ami miatt ne adnák meg az engedélyt a kerítés elbontásához.

Palotás P.