A Tudásközpontban mutatják be a Kossuth Rádió riportkötetét
2013. október 17. csütörtök 15:27
A Kossuth Rádió A HELY című műsora alapján készült riportkötetet a író-olvasó találkozóval egybekötve, a Tudásközpotban mutatják október 25-én 17 órától a műsorvezetővel és a szerkesztőkkel. Beszélgetőpartner: Balogh Robert.
Jó napot kívánok, Farkas Erika vagyok! Ha meghallják a nevet, a Kossuth Rádió hallgatói már tudják: A HELY című műsor következik, mert az ő arca összeforrt a műsorral, amely mindig valami különleges helyszínre viszi el a hallgatót. Ráadásul úgy beszél komoly dolgokról, hogy szórakoztat.
Az ő játékos-ironikus-frivol stílusa unikum a közrádióban. Négy éve úgy tervezték, hogy olyan különleges, érdekes, nem hétköznapi helyekre, a kulisszák mögé "vigyék el a hallgatót", ahová közönséges földi halandó nem, vagy csak ritkán juthat el. Razziákon éppúgy részt vettek, mint agyműtéten, jártak bányában, fuldokoltak a tűzoltók gyakorlópályáján.
Az ember azt hinné, hogy a felkereshető "A HELY -szerű" érdekes helyek száma véges - de nem így van. Kellő empátiával, kreativitással és kíváncsisággal ugyanis minden hely izgalmas lehet, ahol szerethető emberek, állatok élnek, ahol a helynek elmesélhető története, hangban is érzékelhető atmoszférája van. Így a potenciális HELYEK száma szinte korlátlan.
Az esemény helyszíne: Tudásközpont, 0. szint, konferenciaterem.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Átadták az Ifjúság úti campus...