A tiltás ellenére is teherautók dübörögnek át Kertvároson
2011. május 01. vasárnap 19:00

Kertváros talán leghírhedtebb útszakasza a Maléter Pál út, itt gázolták ugyanis halálra 2008-ban a buszra várakozó asszonyt, pár száz méterrel arrébb pedig egy idős hölgyet és unokáját ütötték el. Az egykori hadügyminiszterről elnevezett útszakasz gyakorlatilag kettévágja a városrészt az úton áthaladó hatalmas forgalom miatt. Bár egy ideje a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket kitiltották, több lakó arról panaszkodik: sok teherautós mit sem törődik ezzel.
A legutóbbi városi közgyűlésen Kővári János, az Összefogás Pécsért (ÖPE) frakció vezetője a Pécsi Rendőrkapitányság 2010. évi beszámolója kapcsán arra hívta fel a figyelmet, a nehéz gépjárművek a tiltótáblák ellenére is behajtanak a Maléter Pál útra.
- Az alternatíva adott, a kamionosok a megerősített kökényi úton el tudnák kerülni Kertvárost, ennek ellenére a környéken élők azzal a panasszal kerestek meg, hogy a teherautó-forgalom még mindig erős a Maléter Pál úton. Ezért kértem Korontos Zoltánt, a Pécsi Rendőrkapitányság vezetőjét, hogy erre a problémára különös figyelmet fordítsanak - mondja Kővári János, aki a városi közgyűlés mellett az országgyűlésben is képviseli a területet.
A rendőrség partner abban, hogy a lakók végre megszabaduljanak a nagytömegű gépjárművek dübörgésétől, ezért napi rendszerességgel ellenőrzik, hogy az útszakaszt valóban elkerülik-e a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók.
A Pécsi Rendőrkapitányság úgy tájékoztatta lapunkat: a fenti súlyhatárt meg nem haladó teherautók forgalma megtévesztő lehet azok számára, akik nincsenek tisztában a súlyhatárra vonatkozó szabályokkal, illetve az egyes járművek tömegével. A rendőrség ugyanis jelentős számban kap bejelentést olyan teherautókkal kapcsolatban is, melyekre a jelzőtábla tilalma nem terjed ki.
A Maléter Pál út mellett az ugyancsak Kertvárosban található Nagy Imre út lakói is szenvednek a forgalom zajától, a városrészen áthaladó teherautók forgalma jelentős mértékben csak akkor javul majd, ha folytatják az M60-as építését.
Persze várhatóan ekkor sem hoznak olyan szabályt, amelynek értelmében csak a személyautók használhatják Kertváros útjait, hiszen a városrészben nagyobb boltok is találhatók, az áruszállításhoz pedig szükségesek a teherautók.
Képünk a Maléter Pál úton készült.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...