A Tettyén koncertezik a Budapest Klezmer Band
2008. június 08. vasárnap 17:18

Dallamaik Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt. A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, kilépve a liturgikus környezetből komoly sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot.
Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett „Hegedűs a háztetőn" című musicaljében, s a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, "Purim, avagy a sorsvetés" című produkciójában szintén élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét.
A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözetét is, művelve az évezred rendkívül divatos zenei formáját, a "crossing-over"-t.
Simon István, a színházi találkozó vezetője a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, az elmúlt hét folyamatos csapadékos időjárása miatt még nem tisztázott, hogy a Tettyei Szabadtéri Színpadon vagy a volt Park mozi (jelenleg ZenePark) épületében tartják-e meg a koncertet. Simon hozzátette, a zenekar vezetőjével közösen hétfőn, kora délután döntenek a végleges helyszínről.
FRISSÍTVE:
(13:19)
Simon István úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a koncertet az eredetileg is tervezett helyszínen, a Tettyai Szabadtéri Színpadon láthatja a közönség.
Időpont: 2008-06-09
Helyszín: Tettyei Szabadtéri Színpad vagy ZenePark (volt Park mozi, rossz idő esetén)
Kezdés: 21:00
Belépő: 2000 Ft
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja