A szülők beperlik az önkormányzatot
2008. február 06. szerda 16:37
Amennyiben az osztályösszevonások következtében a törvényben előírt maximális osztálylétszámnál magasabb létszám alakulna ki, a fenntartónak engedélyt kell kérnie az Oktatási Hivataltól. Az engedélyhez csatolni kell a szülői szervezet, a diákönkormányzat és az iskolaszék egyetértő nyilatkozatát. Az egyetértés kikérése előtt került sor az osztályösszevonásokra.
Az egyetértő nyilatkozatot az érintett szülői szervezet később sem adta meg - tudtuk meg Nagy Erzsébet szakszervezeti vezetőtől. - A szülők sérelmezik, közölte a Pécsi Újsággal, hogy egyetértésüket az összevonást követően kérték ki, azt megelőzően velük semmiféle konzultációt nem kezdeményeztek, pedig gyermekeik az összevonás miatt lényegesen rosszabb feltételek közé kerültek.
Az érintettek felkeresték Pécs M. J. V. önkormányzatát is egyeztetés céljából, ám az eredménytelen maradt, s hívták meg az önkormányzat képviselőjét hétfői fórumukra, senki nem vett a fenntartó részéről részt az összejövetelen.
A keresetben azt kérik, hogy a bíróság állapítsa meg az önkormányzati intézkedés érvénytelenségét.
Fotó: Dittrich Éva (illusztráció - archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...