A szovjetek bevonulása után a pécsi elvtársak is igyekeztek sebesen rendezni a soraikat

2019. november 09. szombat 16:20

A szovjetek bevonulása után a pécsi elvtársak is igyekeztek sebesen rendezni a soraikat

A szovjet csapatok bevonulásával az 1956-os őszi események olyan fordulatot vettek, amelyek gyakorlatilag már november 4-én visszafordíthatatlanok voltak: a korabeli pécsi sajtó is ellenforradalomról, annak komoly veszélyéről szólt, meg a forradalmi vívmányok megóvásáról. Miközben a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) erkölcsi romjain megalakult az MSzMP (akkoriban a második-harmadik betűt, a kétjegyű mássalhangzót még másképpen írták le), az MSZP jogelődje. A visszarendeződés villámgyorsan bekövetkezett szerte az országban, ami alól a baranyai megyeszékhely sem lehetett kivétel. 

 

A dolgok menete a 63 évvel ezelőtti helyi lapokból szinte tökéletesen követhető.

Ehhez elég csak a főcímet, illetve az alatta lévő sort elolvasni. 1956. november 4-én még Szabad Dunántúl néven nyomták ki a lapot, a Baranya Megyei Dolgozók Lapjaként.

Ellenben 24 órával később, 5-én már KÜLÖNKIADÁS fejléccel, Dunántúli Naplóként került az érdeklődők kezébe a lap. A Baranya Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács Lapja megjelöléssel. A forradalom tehát jól érzékelhetően megbukott. Ez a tartalomból szintén kiderült.

Az MDP Baranya Megyei Intéző Bizottsága a címlapon egy felhívást tett közzé. A vállalatok, intézmények korábban leváltott vezetőit arra szólították fel, hogy a munkahelyükön haladéktalanul jelenjenek meg. Érvelésük szerint törvénytelen volt az elmozdításuk, ennek okán tehát ismét vegyék kezükbe az irányítást.

A Mecsekre felhúzódott ellenállók is témát szolgáltattak a hírlapíróknak.

Megszólaltatták a Baranya megyei karhatalmi egységek parancsnokát, Jelenszki Márton alezredest.

Nehézkesen ment a szállítás

A megyei tanács kereskedelmi osztálya szerint az utakon, meg a síneken akadozott a forgalom, ez okozhatott ellátási gondokat. Nem állt rendelkezésre elég teherkocsi, sem vagon. Vagyis lisztből, szénből nem lett volna hiány, csupán a célpontra nem tudták eljuttatni a szükséges dolgokat. Azok nélkül meg nehéz kenyeret sütni. Az élelmiszeripari vállatok azonban mindenképpen elsőbbséget élveztek a ideológiailag kusza időszakban. Legalábbis az ismét uralkodó pécsi politikai vezetők ezt állították.

A tiszt kijelentette, az ellenállók számát pontosan nem ismerik, de összetételük szerint lehetnek közöttük egyetemisták meg munkások egyaránt. Szerinte azok a nemzetőrök, más fegyveres egységek tagjai, akik lejöttek a hegyről és leadták a fegyvereiket, lőszereiket, bántódás nélkül mehettek haza.

Pálfordulás az egyetemen

A Pécsi Egyetemi és Főiskolai Pártbizottság saját támogatóit szólította meg, bizalmas hangon. „Egyetemünk kommunistái! Drága elvtársak!” – állt a bevezetőben. Mindenkit arra buzdítottak, harcoljanak a kormány programjának megvalósításáért. Ez nagyjából felért egy értelmiségi árulással, pálfordulással. A múlt hibáit megsemmisítve, küzdjetek, harcoljatok, agitáljatok – folytatódott a szöveg. Ismerős, hiteltelen szófordulatok, elcsépelt szóvirágok a múltból.

A vérontás befejezésére szólította fel azokat, akik nem voltak az új rend elkötelezett hívei. Bár a szolgálati elöljáró úgy vélte, a követelések jelentős részét a forradalmi munkás-paraszt kormány a programjába belefoglalta. Talán nem egyformán olvasták, vagy nem értették a lényeget.

A helyzetre lehetne azt mondani, miszerint konszolidálódott, de ez nem fedné híven a valóságot, tartalmában.

Mindesetre a Dohánygyárban meg a Porcelángyárban a termelés ismét megkezdődött.

Utóbbiban azonban csupán 6-án 8-től 10-ig tartott a gyártás, mert akkor a mecseki lövöldözések miatt abbamaradt a szorgoskodás. Az emberek szétszéledtek, hazafelé igyekeztek, vagy legalábbis ez a hír jelent meg róluk.


Tegyük hozzá - csupán érdekességként -, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom november 7-i évfordulója nem számított munkaszüneti napnak. Nem azért, mintha azt párt és állami vezetők nem érezték volna ünnepnek, hanem a rendkívüli helyzet miatt maradt el a jelentősebb ünneplés.

Képünkön: szovjet tank a Széchenyi téren.

Pucz Péter