A szokásos trükkel lopott - rendőrségi hírek Baranyából
2011. április 27. szerda 09:00
Cseles tolvaj, betörés, baleset.
Tegnap délelőtt megint trükkös tolvaj áldozata lett egy idős nő. A férfi a szokásos módon jutott be a lakásba, azt állította, hogy pénzt hozott, majd vizet kért a sértettől, ez idő alatt kihasználva a figyelmetlenségét, eltulajdonította a táskáját, a benne levő 50 ezer forint készpénzzel együtt.
Tegnap este a görcsönyi rendőrök vontak intézkedés alá egy hatósági jelzés nélkül közlekedő gépkocsit Görcsöny és Regenye közötti útszakaszon. A gépkocsi utasterében frissen vágott akácfa volt, melyről a gépkocsit vezető férfi elmondta, hogy azt ő vágta ki a közeli erdőben és autóval kívánta hazaszállítani. A férfit a rendőrök előállították, lopás miatt gyanúsítottként kihallgatták.
Tegnap napközben ismeretlen tettes betört egy pécsi lakásba és onnan ékszereket és porcelánokat tulajdonított el. Az elkövető az ajtót befeszítve jutott be a lakásba, ahol szinte mindent felforgatott és onnan több száz ezer forint értékben tulajdonított el értékeket.
Tegnap este egy kerékpáros ütközött neki egy álló autónak. A kerékpáros egy lejtős, keskeny útszakaszon haladt lefelé és későn fékezett, így nekihajtott az út szélén parkoló személygépkocsi hátsó részének. A baleset során a fiatalember könnyű sérüléseket szenvedett, ellene szabálysértési eljárás indult.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...

