A sajtót ünnepelte a megye - GALÉRIA
2009. március 13. péntek 22:02

Az EKF-program keretén belül várhatóan 2010 nyarára megújuló Papnövelde utcai képtárban a megyei közgyűlés elnöke, Hargitai János mondott köszöntőbeszédet. Az elnök néhány mondatban vázolta a "Nagy Kiállítótér" kialakítását és a "Múzeum utca" rekonstrukcióját célzó geotermikus energiát felhasználó, s várhatóan a Matisse és a Bauhaus kiállításoknak is otthont adó fejlesztést. Hangsúlyozta, hogy politikusként tájékoztatni szeretnének, de természetes az is, hogy a sajtó feladata az ellenőrzés is egyben.
Ezt követően került sor a megyei önkormányzat idei sajtódíjainak átadására.
NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT: KLIKK IDE!
Bokor Béla, a megyei önkormányzat kulturális és oktatási bizottságának elnöke, a sajtópályázatokat elbíráló zsűri elnöke elmondta, technikai szempontból bármennyire is megváltozott az újságírás, egy valami változatlan maradt: az írástudók felelőssége. Hozzátette: az igazi megmérettetést a közvélemény biztosítja, amiért, s akikért születnek a cikkek, a tudósítások. Tudott, hogy csak az érték marad meg, s igazi ereje csak ezen alkotásoknak van, a pályázatok között pedig sok ilyen alkotás volt - mondta.
A négy kategóriában meghirdetett megmérettetésre 38 pályázat érkezett be, s a héttagú zsűri ebben az évben először sajtófotó kategóriában is hirdetett eredményt: a megosztott első helyet Tóth László (képünkön balra) a Kislány az Ormánságból című fotójával, s Kálmándy Ferenc a Mozsgó című fényképével szerezte meg.
Az írott sajtó kategóriájában az ítészek a legjobbnak Békés Sándor dr. Barics Ernőről szóló Két nyelv bűvöletében című portréját tartották, a televíziós munkatársak közül dr. Gerner Éva Feked - a magyarországi német népi építészet gyöngyszeme c. munkája nyerte el legjobban a zsűri tetszését. A rádiós alkotások közül Schweier Rita Hétköznapok a bólyi fogyatékos otthonban c. riportja kapta a legjobbnak járó díjat.
Képünkön (jobbról balra): Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke Tóth Lászlónak adja át az első helyért járó díjat.
B. M. - Fotó: Dittrich Évi
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...