A rendőrökre is rátámadt egy baranyai férfi
2024. június 25. kedd 18:00

A bíróság egyetértett a nyomozó ügyészség letartóztatás elrendelésére irányuló indítványával, így egy hónapra letartóztatta azt a baranyai férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint múlt csütörtökön bántalmazta egy ismerősét, majd a helyszínre érkező rendőröket is megütötte.
A megalapozott gyanú szerint a férfi a hivatalos személyekkel is agresszíven viselkedett, a rendőri felszólításoknak nem tett eleget, majd mindkét járőrt ököllel arcon ütötte.
A rendőrök a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a középkorú férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt, továbbá indítványozta a letartóztatását.
A vagyon elleni és erőszakos, személy elleni bűncselekmények miatt többszörösen büntetett elkövető - aki ellen jelenleg is van folyamatban egyéb büntetőeljárás - nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.
Megkezdte büntetését
A bíróság az ügyészség indítványára a gyanúsított letartóztatását - arra figyelemmel, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye - szombaton elrendelte. Tekintetettel azonban arra, hogy a gyanúsítottat korábban - szintén erőszakos jellegű bűncselekmény elkövetése miatt - végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, a tegnapi naptól e jogerősen kiszabott börtönbüntetését kezdte meg letölteni.
Forrás: Kaposvár Regionális Nyomozó Ügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hien elutazik, apja még börtönben
- Tovább enyhül az idő, kitör a tavasz...
- Majd' húsz fok is lehet már szombaton...
- Pécsi SOS Élet Öngyilkosságmegelőző...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Orbán Viktor: megtámadták...
- Benzin szivárgott egy vasúti...
- Pécs közelében, Martonfán is épül...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...

