A pécsiek sárga lapot adtak a helyi politikának a választáson
2018. április 18. szerda 16:11

A csütörtöki közgyűlés előtt tartott sajtótájékoztatóján az Összefogás Pécsért Egyesület értékelte a választási eredményeket, valamint beszámoltak a következő időszak legfontosabb teendőiről.
Kővári János, az ÖPE elnöke többek között azt mondta, a tény, hogy az országgyűlési választáson egyedül Pécsen jutott be független, pártokon felül álló jelölt, és hogy az összes parlamenti párt kevesebb listás szavazatot kapott az országos eredményekhez képest, mutatja, hogy a pécsiek sárga lapot adtak a helyi politikának. - Itt az idő, hogy végre levonja minden érintett a konzekvenciákat - mondta Kővári János. - Nem lehet tovább fenntartani azt, hogy nem vonják be a pécsieket a városuk formálásába, ezért tehetetlenül kell nézniük a város erodálódását. Ezért az ÖPE bejelentette, már a csütörtöki közgyűlésen olyan javaslatokat fog letenni, amelyekkel támogatni lehet a pécsi civil szervezeteket és a helyi vállalkozásokat, akik egyre türelmetlenebbek.
Kővári hangsúlyozta, „a választási eredmények mindenkinek azt üzenik Pécsen, hogy meg kell haladni a párt határokat, összefogásra van szükség Pécsért!".
Vozár Pál, az ÖPE alelnöke szerint a helyi civil szervezetekre sokkal bátrabban támaszkodhatna a város, a településrészi közösségek bevonásával és támogatásával.
Vozár kiemelte, hogy a helyi civilek nagyon várják már a késlekedő CLLD-pályázat kiírását, mert az ezen keresztül megvalósuló programok, közösségi események sokkal többet is hozhatnának a konyhára, mint például egy giga játszótér, aminek a működtetése, fenntartása nehezen képzelhet el civilek bevonása nélkül.
Vozár újra félelmének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a közművelődési és szociális célú civil szervezetek működési támogatását ki fogja-e fizetni az önkormányzat, ugyanis az első esedékes utalásoknak április 20-ig meg kellene történnie, de még a szerződéseket sem írták alá.
Kővári János jelezte továbbá, a csütörtöki közgyűlésen helyi gazdaságfejlesztési javaslatokat fognak benyújtani. Az ÖPE elnöke azt mondta, az információk szerint nem megvalósuló ipari csarnok helyett, a támogatás keretéig új pályázatot kellene azonnal beadni a városnak. Ebben véleményük szerint multik helyett inkább a pécsi, exportképes középvállalkozásokat kellene támogatni.
Forrás: ÖPE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...