A Pécsi Tudományegyetem oktatóit is díjazták
2016. március 16. szerda 11:50
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt és Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át március 11-én a Pesti Vigadóban több pécsinek is.
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át többek között Czebe Tünde, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Pécsi Balett balettmestere, Fusz György, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, szobrászművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánhelyettese, egyetemi tanár és Vajda Zsolt, a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi tanára, az Egyetem Egészségügyi Központjának igazgatóhelyettese, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Idegsebészeti Klinikájának címzetes egyetemi docense.
Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Bereczky Ildikó, a Harkány-Márfiai Református Társegyházközség lelkésze és Tamás Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszékének egyetemi tanára.
Hagyományosan a március 15-ei nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan március 9-én adták át a Jedlik Ányos-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, ahol a díjat átvehette Hebling János fizikus, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...

