A pécsi Szász Attilával lettek másodikok gyorsváltóban a baranyai lánglovagok
2018. április 04. szerda 16:38

A budapesti Tüskecsarnok Sportuszodában szálltak vízbe a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2018. évi Országos Pontszerző Bajnokság Országos úszóbajnokságának résztvevői március 29-én. A megmérettetést a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület közösen rendezte. A férfi gyorsváltó egy pécsivel, Szász Attilával a második helyen ért célba.
A főváros egyik új, kiemelt sportlétesítményében megtartott bajnokságra huszonkét csapat nevezett, minden megyei és a fővárosi igazgatóság küldött versenyzőket, emellett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ közös csapata, illetve a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ csapata is elindult. A verseny megnyitóján Markos Zoltán tűzoltó ezredes, fővárosi gazdasági igazgatóhelyettes kiemelte, az úszásnak a tűzoltók életében nagy szerepe van, hiszen akár naponta szükségük lehet e tudásra vízből mentés során.
A több mint kétszáz sportos résztvevő a kitűnő eredmények reményében, a saját és a szervezeti egysége sikeréért küzdve állt a rajtkőre. A versenyzők női és férfi kategóriában, korosztályokra bontva, különböző úszásnemekben indultak, így ötven- és százméteres távokon, gyors-, mell- és hátúszásban, illetve váltóversenyekben. A verseny kitűnő körülmények között, jól szervezetten, óvás és sérülés nélkül zajlott le.
A díjakat Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, fővárosi igazgató, Berecz György tűzoltó ezredes, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ igazgatója és Markos Zoltán tűzoltó ezredes adta át a helyezetteknek.
Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok egyperces néma főhajtással tisztelgett a nemrég elhunyt Kiss Csaba tűzoltó alezredes, nagykátai hivatásos tűzoltóparancsnok emléke előtt. A tábornok megköszönte a résztvevőknek a sportszerű versenyzést, kiemelte az úszásnak és általában a sportolásnak az állóképesség fejlesztésében, a szolgálatképesség fenntartásában betöltött szerepét.
Berecz György tűzoltó ezredes örömét fejezte ki, hogy ismét szép számmal indultak kollégáink a versenyen, gratulált a helyezésekhez és mindenkinek biztonságos hazautazást kívánt.
Baranyai sikerek:
I. korcsoport mellúszás 6. helyezés: Molnár Máté (Szigetvár)
III. korcsoport hátúszás 5. helyezés:Torma Csaba (Siklós)
Férfi gyorsváltó I. korcsoport 2. helyezés:
Molnár Máté (Szigetvár)
Patkó Balázs (Szigetvár)
Vidák Attila (Szigetvár)
Szász Attila (Pécs)
Képünk illusztráció.
Forrás: Katasztróvédelem - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Harminchárom rab készül idén...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Egy kurd fodrász Pécsett: nemcsak a...