A pécsi fideszes képviselők megköszönték, hogy megfogadta a tanácsukat az önkormányzat

2020. december 02. szerda 12:21

A pécsi fideszes képviselők megköszönték, hogy megfogadta a tanácsukat az önkormányzat

Örömmel olvastuk, hogy megfogadta a városvezetés a Fidesz képviselőcsoportjának javaslatát, és így sikerült jövő év végéig rendezni a bérlők helyzetét: maradhatnak a régi Vásárcsarnokban. Ez családok százainak megélhetését jelenti a valóságban, és azt, hogy a pécsiek továbbra is ott és úgy vásárolhatnak, ahogy eddig, írta a Fidesz városházi képviselőcsoportja. 

 

"

Az új városvezetés közel egy évnyi tétovázása és döntésképtelensége miatt be akarta záratni a Vásárcsarnokot, úgy, hogy az új csarnok csak egy évvel később készül el. Az ügyben tartott fórumon azt sem tudta megmondani a városvezetés, hogy az árusok hol árulnak majd, és a vásárlók hol fognak vásárolni ezen idő alatt, sőt azt sem, hogy az új csarnokban lesz-e garantált helye a bérleti szerződéssel rendelkező árusoknak.

Mi már akkor azt javasoltuk, hogy az önkormányzat kérelmezze a régi csarnok irodaházzá történő átépítési határidejének kitolását, annak érdekében, hogy a bérlőknek semmiképpen se kelljen kiköltözniük jelenlegi helyükről idő előtt, különös tekintettel arra, hogy nagyon nehéz év áll mögöttük.

A bérlői felháborodás hatására az azóta eltelt másfél hónap úgy tűnik elég is volt arra, hogy a javaslatunkat megfogadva a városvezetés a szaktárcákkal lefolytassa a szükséges tárgyalásokat.

Ha előbb lépett volna az ügyben az új városvezetés, akkor ez a helyzet és a bérlők felesleges riogatása sem következett volna be.

Mert bármennyire is próbálja most azt hangoztatni a városháza, hogy már egy éve a megoldáson dolgoznak, mindenki előtt világos, hogy még az októberi fórumon sem említették ezt, sőt határozott és kész forgatókönyvvel érkezett a Vagyonhasznosító igazgatója arról, hogy mikortól fogják kitenni és áthelyezni egy ismeretlen helyre a bérlőket. Csak a lakossági felháborodás, a több mint tízezer aláírás hatására gondolták meg magukat!

Ami a bérlők jogi helyzetét illeti, sajnos e tekintetben a városházi közlemény még mindig hallgat és homályosan fogalmaz arról, hogy majd valamilyen külön-külön tárgyalást kívánnak folytatni velük.

Véleményünk szerint egyetlen kérdést tehet csak fel az érvényes bérleti szerződéssel rendelkező bérlőknek a Vagyonhasznosító: kívánnak-e maradni? Amennyiben igen, úgy lehetőséget kell biztosítani számukra az új csarnokban is!"

 

EQM