A Pécsi Balett átjelentkezik a 8. kerületi választókörzetbe
2014. április 03. csütörtök 17:33

Április 5-én és 6-án, a Pas de quatre14 estekkel a tavaly elindított hagyományt viszi tovább az Opera: a cél, hogy Magyarország négy nagy társulata egy estén, egy színpadon álljon közönség elé. A Pécsi Balett és a Győri Balett közös sajtóközleménye.
A Magyar Nemzeti Balett meghívására idén mindhárom vidéki nagyegyüttes jelen lesz az ország legnagyobb befogadóképességű színházában. A Győri Balett Velekei László Kodály című alkotását, a Pécsi Balett Zachár Lóránd Hullámzó talaj című koreográfiáját, a Szegedi Kortárs Balett pedig a Rítus című Juronics-kompozíció egyik felvonását mutatja be Budapesten. A házigazda Magyar Nemzeti Balett Jiři Kylian: Petite Mort című koreográfiáját adja elő a Pas de quatre14 estjein.
A pécsi és a győri társulat számára amiatt is különleges jelentőségű ez a hétvége, mert lakóhelyüktől távol tartózkodnak a választás napján. A fiatal táncművészek fontosnak tartják, hogy kifejezzék akaratukat, állampolgári kötelességüknek érzik a választáson történő részvételüket, ezért úgy döntöttek, hogy mindannyian átjelentkeznek a 8. kerületi választókörzetbe.
Április 6-án vasárnap 11.00 órakor Kiss János Kossuth-díjas és Vincze Balázs Harangozó-díjas művészek vezetésével együtt indul majd a két társulat, hogy leadják voksaikat a Ludovika téren.
Fotó: PNSZ/Mihály László
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Vadászok adományoztak különleges...
- Baranyában két településen is...
- Pörgős heteken vannak túl a Fordan...
- Új épületet emelnek a Fehér Gólya...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- A vasútállomás mellé költöztetnék a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Ilyen volt a húsvéthétfői, rendhagyó...

