A pályaválasztásban segítettek a Nagy Lajos Gimnáziumban
2019. november 28. csütörtök 15:42

Immár harmadik alkalommal rendezték meg a napokban a "HOVATOVÁBB" című felsőoktatási pályaorientációs nyílt napot.
A sikeres és egyre népszerűbb program az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központja és bázisintézménye, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, a Magyarországi Ciszterci Rend Incipit Vita Nova Alapítvány, valamint a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával valósult meg. A projektnapon a Pécsi Tudományegyetem mellett további 26 felsőoktatási intézmény, 3 szakkollégium és hét szakgimnázium 148 képviselője várta standjaikkal, előadásaikkal, bemutatóikkal az ezres létszámú érdeklődő diákcsapatot.
A börze kiállításával párhuzamosan a Nagy Lajos dísztermében előadásokat is hallgathattak a pályaválasztás előtt álló fiatalok. Megnyitó-köszöntő beszédet mondott dr. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. Mások mellett előadást tartott Bukta Péter, az Oktatási Hivatal osztályvezetője a felvételi és a pontszámítás alapvető tudnivalóiról, valamint az állami ösztöndíjas képzésekről.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Az István-aknai III-as üzem szomorú...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Hetven éve csilingelt az utolsó...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...