A négyszázezer forintos csodalámpa
2008. augusztus 07. csütörtök 21:33

A nyolcvanegy éves Vajgert György közel harminc esztendeje él együtt élettársával, aki június végén kereste fel a Lánc utcai rendelőintézet, reumatológiai kezelésen volt. A férfi állítja, élettársát a rendelőn belül, a folyosón várakozás közben szólította meg egy hölgy, aki arról kérdezgette, milyennek tartja az orvosi ellátást, majd kitöltöttek egy kérdőívet, ezt követően pedig egy "jobb kezelést" ajánlott.
A kezelésre három alkalommal el is ment az asszony, hisz kétségbeesésében már minden szalmaszálat igyekszik megragadni. A nyugdíjas elmondta, a júliusi kezelések után aztán kezébe nyomtak egy szerződést, amely arról szólt, hogy négyszázezer forintért megvásárolja azt a speciális lámpát, amelyet a kezelések során is használtak, az élettársa pedig aláírta a papírt.
Vajgert György ezután bejelentette, kéri a szerződés felbontását, hiszen csak a készülék törlesztőrészlete élettársa egy havi nyugdíját emésztené fel.
Mint mondta, elment a cég helyi képviseletéhez, ahol azt mondták, hogy a kontraktus felbontása esetén is százezer forintot kell kifizetniük. Az idős férfi szerint másokról is tudnak, akik hasonlóan jártak.
Megkerestük a világcég pécsi munkatársát, aki kapcsolatban állt Vajgert élettársával, ám ő nem kívánt nyilatkozni. A pécsi egyesített rendelőintézetek vezetője, dr. Kovács Ágnes azonban elmondta, egy éves szerződést kötöttek a Zepter nevű céggel, amely szerint a Veress Endre utcai illetve a Lánc utcai intézetekben végezhetnek ugyan felméréseket, de semmilyen - üzleti, vagy kezelésre vonatkozó - ajánlatot nem tehetnek a betegeknek.
Hozzátette, már hozzá is eljutottak a panaszok, ezért a biztonsági személyzetet utasította, hogy csak a hivatalos kitűzővel rendelkező, és felmérést végző szakreferenseket engedjék be az épületekbe. Mint mondja, azt azonban nem tudják ellenőrizni, hogy a bejáratok előtt ki és milyen tevékenységet folytat.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Frissen végzett rendőrök álltak...