A molesztálója megölésével vádolt pécsi férfit felmentették
2011. április 21. csütörtök 15:00
Jogos védelmi helyzetre hivatkozva jogerősen felmentette a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki az őt molesztáló alkalmi ismerőse halálát okozta 2009 augusztusában Pécsett.
A táblabíróság Krémer László vezette büntetőtanácsa annyiban változtatta meg az ügyben korábban eljáró Baranya Megyei Bíróság határozatát, hogy a 44 éves Dudás Sándort nem emberölés, hanem halált okozó testi sértés vádja alól mentette fel.
A tényállás szerint a vádlott 2009. augusztus 27-én, egy átmulatott éjszakát követően ittasan jelent meg munkahelyén, emiatt hazaküldték. Útközben szeszesitalt vásárolt egy élelmiszerboltban, s szóba elegyedett a közelben lakó sértettel, aki azért jött le a lakásából, hogy megvegye a szokásos napi egy liter borát.
Beszélgettek, ittak, majd amikor a vádlott indulni készült, a férfi rávette, folytassák nála az italozást. A lakásban a vádlott már súlyosan ittas állapotba került, szintén ittas vendéglátója pedig poharazgatás közben a nemi szervéhez nyúlt. A vádlott ezen felháborodott, megpróbált elmenni, de a férfi nem engedte. Többször rátámadt és igyekezett az ágyra teperni vendégét.
Dudás Sándor, hogy szabadulni tudjon, dulakodott vele és többször megütötte támadóját. A verekedéstől és a birkózástól elfáradva a sértett a padlóra került, a vádlott pedig egy fotelban pihent meg. A sértetthez a lakásba hazatérő édesanyja hívott mentőt, de életét már nem tudták megmenteni. Halálához a sorozatos bordatörés miatt fellépő belső vérzés és légzési problémák vezettek.
Dudás Sándor mindvégig a helyszínen maradt, megvárta a mentőket és a rendőröket is, akik őrizetbe vették és eljárást indítottak vele szemben. Előzetes letartóztatásba került, amelyet az elsőfokú ítélet kihirdetésével megszüntettek.
A Baranya Megyei Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlott nem büntethető, mert jogos védelmi helyzetben volt, amikor visszautasította ismerőse homoszexuális közeledését, majd próbálta kivédeni annak támadásait. Azt pedig nem lehetett bizonyítani, hogy ennek során a sértett halálos sérülését a vádlott és nem a dulakodás közbeni esés, vagy esések okozták.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Három baranyai települést céloznak...
- Idén is megrendezik a magyar...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...

