A megszentelt élet napját ünnepeljük vasárnap
2025. február 02. vasárnap 11:10

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén tartja a katolikus egyház a megszentelt élet napját. Ezen a napon az egyház kifejezi megbecsülését azok iránt, akik Krisztus szorosabb követését választották, és szerzetesként tesznek tanúságot az evangélium mellett.
1997-ben, Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére ünnepelte először a világegyház a megszentelt élet napját. A szentatya akkori üzenetében három gondolatot fogalmazott meg az emléknap céljával kapcsolatban. A hívek elsősorban hálát adnak ilyenkor a megszentelt élet ajándékáért, de az ünnep célja az is, hogy a katolikusok jobban megismerjék és megbecsüljék a szerzetesi életformát.
A megszentelt élet évenkénti megünneplése mindemellett magukat a szerzeteseket is arra hívja, hogy ilyenkor megerősítsék elköteleződésüket, a mindennapok feladataiból kilépve visszataláljanak hivatásuk forrásához, és örömmel tegyenek tanúságot. Hiszen, ahogy Szent II. János Pál fogalmazott „a mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is".
Az ünnep célja: hálát adni Istennek a megszentelt élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében ennek az életformának az ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.
Az ünnep a pécsi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom (közismert nevén dzsámi) búcsúja is, mely alkalomból triduumot (háromnapos lelkigyakorlatot) tartanak.
Február 2-án a 11 órai szentmisében lesznek hallhatók a lelkigyakorlatos szentbeszédek, melyek szónoka Dallos Tamás komlói plébános.
Forrás: PEM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csodás égi jelenség lesz...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...