A közművek cseréjével még ebben a hónapban elkezdődik a Ferencesek utcája felújítása
2019. május 04. szombat 12:01

Az ütemterv szerint május 20-án a közművek cseréjével elkezdődnek a munkálatok a Ferencesek utcájában, amelynek eredményeképp a Jókai térivel azonos burkolattal látják el a belváros egyik leghangulatosabb utcáját. A beruházás során az üzletek végig megközelíthetők maradnak, a tulajdonosokkal, bérlőkkel folyamatosan egyeztet az önkormányzat.
Bizony nagyon is ráfér a rekonstrukció a Ferencesek utcája burkolatára, amely több helyen megrepedt, illetve a kockakövek egy része is elmozdult.
Most azonban végre elkezdődik a felújítás.
Merza Péter, a fejlesztést irányító PVF Zrt. vezérigazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, az elöregedett közműhálózat - egyes vezetékek hetven évesnél is idősebbek - felújításával kezdődik a beruházás, éppen azért, hogy később ne kelljen hozzányúlni a burkolathoz.
Május 20-án az áramszolgáltató nyitja a sort, őket követi a Tettye Forrásház által megbízott kivitelező a víziközmű-hálózat cseréjével (ez olykor 3,5 méter mély árkok kialakítását jelenti), majd az áram- és ezután a telekommunikációs vezetékcserék jönnek. Minden munka után betonnal burkolják a felületet, azaz nem lesz bukdácsolás, a szolgáltatások gyakorlatilag folyamatosak lesznek.
A burkolat cseréje csak akkor végezhető, ha tartósan 5°C felett van a hőmérséklet. Optimális körülmények esetén akár már a téli hónapokban megindulhat a munka, de valószínűsíthetően jövő tavasszal is zajlik majd még a kivitelezés, amelynek eredményeképp az utca a Jókai térivel azonos burkolatú lesz.
Az építkezés alatt a Jókai utca északi és az Apáca utca keleti végén kibővített rakodóhelyek állnak majd az érintett üzlettulajdonosok, bérlők rendelkezésére. A kivitelezők naponta 17:30 és 7:30 között biztosítják az egyes ingatlanok feltöltési célú gyalogos és lehetőség szerinti járművel történő megközelítését.
Mindez azt jelenti, hogy az üzletek, vendéglátó-egységek a kivitelezés alatt is működhetnek. Ugyanakkor - mivel a forgalmuk ebben az időszakban várhatóan csökken - a boltosokkal tárgyalásokat kezd az önkormányzat arról is, milyen módon számíthatnak kompenzációra, amennyiben azt szükségessé teszi a beruházás.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Melegszik az idő, 30 fok is lehet már...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Már több 1,6 millióan küldték vissza...
- Színészeket, rendezőket és filmes...
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Megérkezett Pécsre az élet védelmét...
- Még nagyon sokáig kell várni a...