A keletiek beveszik Egerágot
2008. július 07. hétfő 11:45

Hegyi Győző, Egerág polgármestere azt mondta, a kezdeményezés egy főként keleti növények nemesítésével foglalkozó helyi kertészet bemutatójából nőtte ki magát. A keleti kötődéseket ugyanakkor a község sikeres dzsúdó-klubja is erősítette.
A tavalyi fesztiválon többek közt a japán dzsúdó-válogatott is tiszteletét tette. Ez évben azonban az esemény a sportág nemzetközi csapattalálkozójával és edzőtáborral is bővül, ahova négyszáz, zömében női és ifjúsági versenyzőt várnak a szervezők.
A sport mellett természetesen nagy hangsúlyt kapnak a népek mindennapi életét, kultúráját és vallását is bemutató programok. Továbbá a magyarság keleti gyökerei miatt huszártábor, különböző bemutatók, valamint a már korábban is igen nagy érdeklődés övezte keleti témájú előadások várják a látogatókat - tette hozzá a polgármester.
Díszvendégként idén Japán kapott meghívást, mivel az ország a kezdetektől fogva támogatta és komoly szinten képviseltette magát a fesztiválon. A dzsúdó-programok mellett japán gyerekek rajzait, valamint az ország mindennapi életét bemutató kiállítást is láthatnak az érdeklődők. A fesztivál egyik kiemelt programjaként a Kiyo-Kito Taiko hagyományos japán dobcsoport látványos előadása várja a látogatókat.
A rendezvény fővédnöke De Blasio Antonio, az EP néppárti képviselője örömét fejezte ki, hogy egy ilyen nagy formátumú kezdeményezés egy Egerág méretű községből indul ki, továbbá úgy fogalmazott: sok tanulnivalónk van a Kelet országainak lakóitól.
Mint elmondta, a lakás-, valamint életmódkultúrában megfigyelhető egyre erősebb keleti hatás hozzájárulhat az egészség-centrikus életszemlélet kialakításához is.
Hegyi Győző újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, a fesztivál megrendezése a falu fennmaradását is szolgálja. A polgármester emlékeztetett: a település sem fürdőzésre alkalmas vizekkel, sem hagyományosan jelentősnek tekinthető borkultúrával nem rendelkezik.
Képünkön: az "István, a király" című rockopera, amelyet a Kaposvári Roxinház előadásában tekinthetnek meg a látogatók július 13-án.
B. G. - fotó: egerag.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...