A kaput kitörve lépett meg a lopott teherautóval a mohácsi ámokfutó - Egy ház fala állította meg
2021. április 15. csütörtök 10:53

A rendőrök perceken belül elfogták azt a férfit, aki a kaput áttörve tulajdonított el egy tehergépkocsit egy mohácsi ház udvaráról.
A mohácsi nyomozók szerdán gyanúsítottként hallgattak ki egy 32 éves helyi férfit. A megalapozott gyanú szerint a férfi aznap 18 óra és 18 óra 30 perc között Mohácson, a Munkás utcában az egyik ház udvaráról eltulajdonított egy tehergépkocsit, amelyben a tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot.

A férfi úgy távozott a járművel, hogy azzal kitörte az ingatlan kapuit.
Ezután a Dankó Pista utcában egy ház falának ütközött a gépkocsival, majd kiszállt a járműből, és elhagyta a helyszínt.
A rendőrök perceken belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatását követően őrizetbe vették.
Ellene lopás, valamint rongálás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.
Lapunk értesülései szerint az autóban és egyéb értékekben több millió forintos kár keletkezett.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét az első negyvenben a...
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...

