A Hollóházi Porcelán kész lenne együttműködni a Zsolnayval
2012. augusztus 13. hétfő 14:49
Több éves szünet után újra együttműködés jöhet létre a két nagy múltú magyar porcelángyár, a Hollóházi és a Zsolnay között - hangzott el a Kossuth rádió Hajnal-táj című műsorában.
A két gyár újbóli együttműködésének lehetősége akkor került szóba, amikor Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter látogatást tett a jelenleg mintegy 100 embert foglalkoztató hollóházi gyárban.
A nem sajtónyilvános megbeszélésekről Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő a Kossuth rádiónak elmondta: miután a Zsolnay gyár több mint 200 milliós hiánnyal zárt, és az önkormányzat veszi át a tulajdonjogát, felmerült, hogy ismét üzleti kapcsolat létesülhetne Pécs és Hollóháza között, ennek megvalósulásához kérték a kormány segítségét. Az együttműködés révén további munkahelyek jöhetnek létre Hollóházán - tette hozzá a képviselő.
Korábban már az esetleges fúzió is felmült, ám a két tulajdonos, a magyar állam és pécsi önkormányzat nem tudott megegyezni.
Hollóháza kész az újabb közös munkára - mondta Pálfi József, az állami tulajdonú Hollóházi Hungarikum Kft. igazgatója, aki szerint racionális, gazdasági okok indokolnák az együttműködést, Hollóházán ugyanis a technológia és az energiafelhasználás jóvoltából feleannyiért tudják előállítani a félkész termékeket.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...

