A „bukott baloldalról” beszélt Harkányban Hoppál, majd mosolyogva kezet fogtak Puchhal

2014. május 14. szerda 16:08

Frissítve: 2014. május 14. szerda 17:19

A „bukott baloldalról” beszélt Harkányban Hoppál, majd mosolyogva kezet fogtak Puchhal

FRISSÍTVE A bukott baloldal újra arra készül, hogy Brüsszelből próbálja megakadályozni a magyar kormány munkáját és lejáratni Magyarországot, de ezt nem fogjuk hagyni - mondta a Fidesz szóvivője szerdán Harkányban. „Nem készülünk semmire" - jelentette ki a sajtótájékoztató után Puch László újságíróknak.

Hoppál Péter annak a szállodának a bejárata előtt tartott sajtótájékoztatót, ahova Puch László, az MSZP baranyai elnöke, a párt volt pénztárnoka baráti találkozót szervezett szerdára és csütörtökre az Országgyűléstől búcsúzó szocialista politikusoknak.

"Az MSZP volt pénztárnoka ebbe a harkányi wellness szállodába invitálta a bukott baloldal szereplőit, hogy elemezgessék a választási vereségük okait, de a választók akarata világos volt: azt mondták április 6-án, amit már négy éve is, hogy nem kérnek többé a bukott baloldalból" - fogalmazott a Fidesz szóvivője.

Hoppál Péter hangsúlyozta: az emberek sem a baloldal szereplőiből, sem a politikájából, sem a stílusából nem kérnek. "A választókat nem lehet megvezetni, a választáson mindenki saját szemével láthatta, hogy a magyar emberek véleményt nyilvánítottak: akkor sem kérnek a baloldali politikusokból, ha együtt vannak és akkor sem, ha külön-külön indulnak" - mondta.

A politikus szavai szerint mindegy, hogy a bukott baloldal szereplői kötnek, vagy nem kötnek alkalmi szövetséget. A helyzet egyértelmű: "ugyanazok akarják tönkretenni Magyarországot, akik ezt egyszer már megtették, és ma ebben a szállodában szövögetik újabb terveiket.

Hozzáfűzte: miután itthon elbuktak, arra készülnek, hogy Brüsszelből próbálják akadályozni a magyar kormány munkáját és lejáratni Magyarországot ugyanazokkal a módszerekkel, mint amikkel az elmúlt öt év európai parlamenti ciklusában tették.
A szavazókkal összefogva történelmi vereséget mértünk a baloldalra az országgyűlési választáson, és az európai parlamenti választáson is nemet fogunk mondani rá - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.

Hozzátette: "nem fogjuk hagyni, hogy a bukott baloldal diktáljon Brüsszelből nekünk, magyaroknak, nem fogjuk engedni, hogy erre szövetkezzenek azok, akik egyszer már tönkretették az országot, a magyar emberek nem fogják engedni, hogy hátba támadják őket, ahogy azt az elmúlt években megtették".

Hoppál Péter arra az újságírói kérdésre, hogy miért tartotta fontosnak megszólalni a szocialista összejövetellel kapcsolatban, hiszen nem hivatalos, hanem baráti találkozóról van szó, azt válaszolta: olyan MSZP-s politikusok is vannak a meghívottak között, akik szerepelnek a párt európai parlamenti listáján. Az ő személyükben pedig veszély fenyegeti Magyarországot, mert folytatódhat az a politika, amit a korábbi években gyakoroltak.

A sajtótájékoztatót követően Puch László kijött a szálloda elé és üdvözölte Hoppál Pétert. A két politikus mosolyogva kezet fogott és néhány szót váltott egymással.

 

Frissítve

Kizártnak, egyben nevetségesnek nevezte Puch László, az MSZP volt pénztárnoka, a párt baranyai elnöke szerdán Harkányban, hogy valamiféle szövetség alakításáért hívta volna össze a parlamenttől búcsúzó szocialista politikusok kétnapos találkozóját.

"Nem készülünk semmire" - jelentette ki a politikus a szerdán és csütörtökön zajló esemény helyszínéül szolgáló harkányi szálloda előtt újságíróknak, majd hozzátette: ez egy magántalálkozó, mindenki magánemberként vesz részt rajta, de hazugság lenne azt állítani, hogy ha több mint húsz szocialista politikus összejön, nem fognak politizálni.

Puch László azt mondta: a meghívott politikustársaival huszonöt szép évet töltöttek együtt a politikában, s ez az esemény ennek egyfajta lezárására is lehetőséget kínál. Megjegyezte, elképzelhetőnek tartja, hogy hagyományt teremtenek és ebben a formában még sokszor találkoznak egymással.

Úgy vélte: nincs is mire szövetkezni. "A parlamenti választás után vagyunk, az MSZP biztosan végig fogja gondolni, mire lesz szüksége, mit fog tenni a következő időszakban" - fogalmazott. Hozzátette: fontos feladat ugyanakkor, hogy segítsék barátaikat az európai parlamenti kampányban, hogy közülük minél többen jussanak be az Európai Parlamentbe.

A résztvevőkkel kapcsolatban annyit árult el, hogy soraikban nemcsak volt országgyűlési képviselők vannak, hanem olyanok is, akik szerepelnek az MSZP európai parlamenti listáján. Megjegyezte, a találkozón Kovács László és Lendvai Ildikó volt pártelnök, s rajtuk kívül többen, elfoglaltságaik miatt nem tudnak részt venni.

Puch László arra a kérdésre, hogy a megjelentek mennyire elégedettek az MSZP politikájával, azt válaszolta, hogy "vegyes a kép". Jelezte: egyes politikustársai azt tervezik, abbahagyják a politizálást, másoknak az önkormányzati munkában vannak ambíciói, s van, akiről még nem tudni, miként képzeli el a jövőjét.

Képünk egy korábbi sajtótájékoztatón készült, archív felvétel

MTI – Fotó: EQM/Fidesz.hu