A BIOKOM közleménye az Együtt-PM pécsi aláírásgyűjtéséről
2013. november 14. csütörtök 17:05

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a BIOKOM Nonprofit Kft. azzal, a sajtóban megjelent hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint a rendőrség és a városüzemeltetési társaság nem engedélyezte az Együtt-PM szövetség aláírásgyűjtési akcióját Pécsett. A közlemény alább teljes terjedelmében olvasható.
"A BIOKOM Nonprofit Kft. által alkalmazott mindenfajta közterület-hasznosítással kapcsolatos szabályról a pécsi önkormányzat közterületek használatáról szóló rendelete (Ör.) rendelkezik. Társaságunk kizárólag az Ör. szabályai szerint járhat el, ezen kívül semmiféle külön utasítás, szabályzat nem vonatkozik, és nem vonatkozhat a közterület-használattal kapcsolatos eljárásokra, és ezzel kapcsolatban az önkormányzattól és egyéb helyről sem érkezett semmilyen utasítás.
Az Ör. nem ismeri a politikai jellegű szórólaposztáshoz és aláírásgyűjtéshez kapcsolódó közterület használatot, így hatáskör hiányában nem tudunk a politikai szervezetek részére engedélyt adni. Az Ör. kizárólag térítésmentes, reklámcélú szóróanyag terjesztésére igénybevett közterület használati kategóriát ismeri, melynek díjtétele 1000 Ft/m2/nap.
Habár a politikai célú szórólaposztás, illetve a politikai aláírásgyűjtés is közterületen történik, az eddigi joggyakorlat szerint a gyülekezési jogról szóló törvény és a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései vonatkoznak rá.
A helyzet megoldása érdekében társaságunk egyeztetéseket kezdeményezett az önkormányzat és a rendőrség között, amelyek folyamatban vannak.
Ennélfogva a jelen helyzetben a BIOKOM Nonprofit Kft.-nek, mint közterület kezelőnek nincsen hatásköre arra, hogy az ilyen típusú ügyekben a közterület használatról rendelkezzen.
A BIOKOM Nonprofit Kft. az ügyben a média részére nem tett nyilatkozatot, a neki tulajdonított kijelentések a valóságnak nem felelnek meg."
Képünk illusztráció.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...