A BIOKOM is besegít, locsolókocsik ontják a vizet az utakra
2013. július 24. szerda 17:34

A nagy meleg miatt a mai naptól (szerdától) a BIOKOM locsolókocsijai hűtik a belvárosi utakat és tereket a lakosság és a közlekedők hőérzetének csökkentése érdekében. A járművek délután 6 órakor indulnak el, és este 10 óráig locsolják folyamatosan vízzel az útburkolatokat. Természetesen a gyalogosokra, sétálókra is gondolnak, ezért a komfortérzet javítása céljából továbbra is meghosszabbított üzemidővel működik több, frekventált helyen lévő városi szökőkút.
Pécs területén a BIOKOM összesen húsz szökőkutat és hat csobogót működtet. A szökőkutakban keringető rendszer segítségével áramlik folyamatosan a víz, és vegyszeres vízkezeléssel akadályozzák meg az algásodást, a vízkőképződést. A szökőkutak vize éppen ezért nem alkalmas emberi fogyasztásra, fürdeni sem tanácsos bennük, ugyanis a vizükben megmártózó állatok és az egyéb szennyeződések miatt fertőzések forrásai lehetnek.
A szomjúság enyhítésére, a felhevült test hűtésére a város számos pontján működő, az ivóvízhálózatra kötött huszonnyolc ivókút ad lehetőséget, miután ezekből friss, iható víz folyik.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról