A baranyai szüreteken is razziáznak az ellenőrök
2008. szeptember 02. kedd 13:11
Balatonbogláron és a környező Balaton-parti településeken jelennek meg a következő napokban a revizorok, de eljutnak Marcali, Kaposvár és a megye távolabbi községeibe is. Két csapat Dél-Somogyra összpontosít.
A szomszédos Tolnában és Baranyában is több kistérségi vizsgálatra számíthatnak a szüretelők. A Sonline.hu úgy tudja, Villány térségében külön csoport dolgozik majd a hét második felében. A szőlőszedésen kívül a szüreti mulatságokra, s a boros rendezvényekre is kiemelt figyelmet fordítanak a revizorok.
Papp Gábor, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség dél-dunántúli munkaügyi felügyelőségének igazgatója elmondta: a fel-ügyelőket felkészítették a közelgő akciókra.
Az igazgató részletesen nem kívánta megjelölni a technikai módszereiket, ám jelezte: gyakran pontos információik vannak a szüretelések helyéről és a dolgozók létszámáról is.
Papp Gábor jelezte: a munka- és pihenőidő betartását is vizsgálják. S azt is, hogy az esetleges éjszakai szüret alatt (22-6 óra között) a dolgozók megkapják-e az ilyenkor esedékes bérpótlékot.
Sonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarország örömmel biztosít...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...