A Balokány sorsa a pályázatoktól függ, a szálloda sem mai ügy
2011. július 03. vasárnap 18:55

A Balokányliget megújítását célzó kétkörös pályázati konstrukción való részvételről döntöttek a Városházán. A tervek szerint a napokban nyújtják be az anyagot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által közzétett KEOP-pályázat keretében. Egy későbbi, másik projekt keretében pedig az egykor szebb napokat látott és diszkóként üzemelő épület felújítását célozza meg a város.
A mostani beruházás az „Élőhelyvédelem és helyreállítás, élettelen természeti értékeke védelme..." elnevezésű pályázaton való sikeres részvétel révén valósulhat meg. E körben a ritka és veszélyeztetett növény- és állatfajok védelmére, a természetközeli állapotok megőrzésére szolgáló műszaki létesítmények rekonstrukciójára lehet egyebek mellett támogatást nyerni.
A Balokányban érzékelhető áldatlan állapotok felszámolása - amennyiben a pályázat sikeres lesz - a tó medrének tisztításával, a vízminőség szabályozásával és revitalizációjával, a tó környezetének, térbútorainak rendbetételével érhető el. Ez az előzetes becslések szerint 150-200 millió forintot emészt fel, ám eredményeként 2013-ra újra teljes pompájában tündökölhet.
Egy későbbi pályázat keretében a tervek szerint a valaha diszkóként üzemelő épület teljes felújítását tervezi a város. Ennek révén nemcsak maga a ház szépülne meg, hanem funkcióbővítést követően közösségi életteret alakítanának ki benne.
Az egykori Balokányfürdő területe nem önkormányzati tulajdonban van, azon a területen - a tulajdonos Aquaprofit Zrt. cége, a Szállodainvest Kft. évekkel ezelőtti elképzeléseivel ellentétben - még mindig nem kezdődött el az a nagyméretű beruházás, amelynek során BalokányWellness és Konferencia Hotel néven épülne élménykomplexum.
Grubics Mira, a társaság marketing menedzsere ugyan konkrétumot nem tudott mondani, de úgy nyilatkozott lapunknak, hogy továbbra is céljaik között szerepel a szálloda megvalósítása. Ehhez jelenleg is keresik a megfelelő pályázati forrást, elsősorban brüsszeli kiírásokban bizakodnak.
Képünk a Balokány sétány tavalyi kialakításakor készült.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...

