Tanárhiány az orvostudományi karon, külföldön 1,5 millió a bér

2011. július 05. kedd 12:15

Tanárhiány az orvostudományi karon, külföldön 1,5 millió a bér

Miseta Attila dékán szerint nincs veszélyben az oktatás, de külföldi ösztöndíjak után egyre kevesebb oktató tér vissza Magyarországra, hogy itt folytassa munkáját. Pécsett az orvostudományi karon ezért már nem tudnak több külföldi hallgatót fogadni. Pedig hétszeres a túljelentkezés a karon. A dékán szerint nincs veszélyben az oktatás, helyi szintű kedvezmények bevezetésén gondolkoznak.

A pécsi Orvostudományi Karra több mint háromezren járnak, a diákok fele külföldi. Ezért a kezdő tanárok is jól beszélnek angolul és németül. Az ő fizetésük havi minimum 90 ezer forint, míg egy professzor nettó 280 ezer forintot kap kézhez.

A nyugat kínálta karrier és fizetési lehetőségek rendkívül csábítóak és hogyha itthon akarjuk tartani, főleg a kezdő kollégákat, akkor valamit itt is nyújtani kell nekik - mondta a közszolgálati tévé híradójának ifj. Sétáló György (Biológia Intézet, PTE ÁOK).

A kar dékánja szerint egyelőre nincs veszélyben az oktatás színvonala. A tapasztalatok szerint azonban, azok a tanárok, akik külföldre mennek szakmai gyakorlatra, már ritkán térnek haza. "A klinikum egy katasztrófasújtotta területté vált az elmúlt 7-8 évben, folyamatos a forráskivonás, a munkaterhek növekedtek és emiatt egyre kevesebb kolléga marad nálunk" - közölte Miseta Attila (képünkön) a PTE ÁOK dékánja.

Csak úgy mint az orvosokat, a tanárokat is Angliába, Németországba és Skandináv államokba csábítják. Ott egy adjunktus a bruttó 250 ezer forintos fizetés helyett akár 6 ezer eurót, azaz több mint másfél millió forintot is kereshet egy hónapban.

Forrás: MTV - Fotó: Dittrich Éva/Pécsi Újság.hu