Százezer forint járhat azoknak a diákoknak, akik első helyen jelölték meg a PTE-t
2017. június 13. kedd 08:29

A Pécsi Tudományegyetem húszmillió forintot oszt szét azok között, aki idén első helyen jelölték meg Magyarország első egyetemét.
Az intézmény Rektori Ösztöndíjpályázatot hirdetett a 2017-ben felvételizőknek, méghozzá aránylag szép összegben, százezer forint értékben.
Ennek elnyerésére minden olyan diák esélyes, aki első helyen jelentkezett a PTE-re, függetlenül attól, hogy második és harmadik (esetleg sokadik) helyen milyen más egyetemet jelölt meg, valamint attól, hogy nappali alap- vagy osztatlan képzésre iratkozott be.
Az egyetem összesen húszmillió forintot szánt az ösztöndíjra, vagyis kétszáz diák kapja meg az összeget.
Idén pontos adatok szerint hatezer-kétszázhuszonheten jelentkeztek Pécsre első helyen.
Minél több pontot gyűjtött össze valaki, annál nagyobb az esélye a százezer forintra, mivel az ösztöndíjat minden karon a legmagasabb pontszámmal felvettek kaphatják meg.
A pénzt két részletben, az őszi, illetve a tavaszi félév kezdetekor kapják majd meg az érintettek.
Vermes Nikolett
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Baranyában dőlt meg az országos...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

