PTE: hamarosan kollektív szerződés
2010. szeptember 13. hétfő 20:11

Az egyetem a kollektív szerződést az intézmény költséghatékonyabb működésére hivatkozva mondta fel. Kollár Lajos professzor, a Klinikai Központ főigazgatója akkor úgy fogalmazott, hogy egy kockázatfelmérést kívánnak végrehajtani a munkaegészségügy területén, hogy átfogó képet alkothassanak a rendszerről, mintegy tökéletesítve azt a későbbiekben.
A professzortól megtudtuk, hogy azóta lezajlott a kockázatelemzési vizsgálat, „és egészen más alapokra helyezzük az eddigi struktúrát. Reméljük, közel a megállapodás és teljes az egyetértés a szakszervezeti oldallal. A dolgozók a korábbiakkal azonos nagyságrendű kedvezményeket kapnak majd, az ügyeleti pótlékokat visszaállítjuk az eredeti értékre. Amint 30-án lejár az átmeneti megállapodás, aláírhatjuk az új kollektív szerződést” – fogalmazott a klinikum vezetője.
- A tárgyalások folytatása során az érdekképviseletek is szorgalmazzák a szerződés mielőbbi aláírását – közölte lapunkkal Illés József (képünkön), a PTE Integrált Egészségügyi Szakszervezetének titkára. Mint mondta, szó lehet korábbi elképzelésük megvalósításáról is, miszerint részt vállalnának a kockázatfelmérési folyamatokban.
Hozzátette: mindenképpen el szeretnék érni, hogy a régi kollektív szerződésben rögzített személyi juttatások nagyságrendben ne változzanak, különös tekintettel az ügyeleti pótlékrendszer mértékére. Ha a felek a következő hetekben megegyeznek a részleteket illetően, akkor véget érhet az érvényes KSZ nélküli állapot.
H. L. B. – Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...

