PTE-féle agytágítás fiataloknak a nemzetbiztonságról
2011. október 18. kedd 15:03
„Állambiztonság, nemzetbiztonság - egykor és ma" címmel a Pécsi Tudományegyetem konferenciát szervez október 19-én, szerda délelőtt tíz órától a PTE BTK-TTK Vargha Damján Konferenciatermében.
A rendezvény szűkebb célja, hogy az elmúlt két évtized és az 1945 óta eltelt időszak lezárásaként nagyobb egységben vizsgálja és ismertesse meg a hallgatósággal hazánk egykori állambiztonsági szerveinek történetét és a rendszerváltás óta, a megváltozott körülmények között működő nemzetbiztonsági szolgálatokat.
A tíz órai megnyitón dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, a rendezvény fővédnöke mond beszédet, majd a védnökök, név szerint Prof. Dr. Fischer Ferenc, a PTE BTK dékánja és Prof. Dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója beszél, majd egymást követik a szakmai fórum szekciói.
A részletes program megtekinthető a BTK honlapján.
PTE-BTK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rendkívüli bejelentés: több mint...
- Mikor, hol halászlevezzünk? Íme, a...
- Vége a pótlóbuszozásnak, befejeződőtt...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Továbbra is zárva egy sáv az M6-oson...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...