Ponthúzó partit tart a pécsi egyetem a Széchenyi téren
2013. július 17. szerda 14:51

A Pécsi Tudományegyetem és a pécsi önkormányzat együttműködésében a hagyományokhoz híven július 24-én 16 és 22 óra között ismét megrendezik a felvételi ponthatárok hivatalos kihirdetésének szabadtéri rendezvényét, a Ponthúzó Partit.
Az érdeklődők 16 órai kezdettel a Széchenyi téren tájékozódhatnak a Pécsi Tudományegyetem képzéseiről, és a pótfelvételi eljárásról is információt gyűjthetnek. A felvételi információk átadása és a ponthatárok kihirdetése mellett játékokkal, szórakoztató programelemekkel is készülnek a szervezők, emellett a Hangulatsziget Fesztivál utcazenészei teszik kellemesebbé a várakozást.
Este 8 órakor Dr. Páva Zsolt polgármester és Dr. Bódis József rektor köszönti a felvételizőket, ezt követően pedig sor kerül valamennyi hazai felsőoktatási intézmény hivatalos idei évi ponthatárainak kivetítésére, miközben a Space Inhalerz zenél.
Az együtt várakozás, egymás biztatása igazi közösségi élményt jelent minden évben a pécsi és környékbeli diákok számára. A rendezvényre nemcsak a felvételiző diákokat várják, hanem a velük együtt izguló szülőket és barátokat is, de a program érdekes lehet a jövőjüket még csak tervezgető és jövőre felvételiző középiskolások számára is.
Részletes program: felveteli.pte.hu
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...