Összegyetemi média-konferencia, negyedszer
2010. november 15. hétfő 16:31
A konferencia elsődleges célja, hogy olyan témákat boncolgasson, melyek részesei mindennapjainknak, mégsem fordítunk rá elég figyelmet. A legtöbb konferencia egy jól behatárolt témát jár körül, ez esetben viszont a szervezők arra vállalkoztak, hogy - a szakmaiság kritériumait szem előtt tartva - a média több olyan szegmensét ragadják ki, melyek aktuálisak és érdekesek is egyben.
Az egyetemisták saját környezetükben jó eséllyel ismerkedhetnek meg kedvenc oktatójukkal, médiaszereplőjükkel. Nincs azonban olyan fórum, mely a különböző régiók szakmai és közéleti kiválóságait összehozná egy olyan rendezvényen, melynek tematikáját maguk a hallgatók állítanák össze.
A konferencia országosan is egyedülálló, hiszen a szervezés és lebonyolítás teljes egészében hallgatók munkája, maga a kezdeményezés is hallgatók összefogásából született 2007-ben azzal a céllal, hogy hozzák össze - többek között - egy rendezvényre az ország kommunikáció - és médiatudomány szakos egyetemistáit.
Egyedülálló az is, hogy a konferencia média anyagait is maguk a hallgatók készítik el műhelymunka keretében.
November 18-án reggel 10-kor az ünnepélyes megnyitóval megkezdődik a negyedik összegyetemi MEDIA Konferencia, néhány újdonsággal és persze meglepetésekkel fűszerezve. A konferenciát Majtényi László, az ORTT volt elnöke, a rendezvény fővédnöke nyitja meg.
Bővebben: www.mediakonferencia.eu
EQM/Pécs.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...

