Nyáron költözik a művészeti kar
2011. február 25. péntek 18:57

Noha az eredetileg tervezettnél egy évvel későbbre tolódott a Zsolnay Kulturális Negyed (ZSKN) végső átadási határideje, javában zajlanak a munkálatok a területen. Ennek jeleként - legalábbis pillanatnyilag - úgy fest a helyzet, hogy a korábbi megállapodás értelmében az egyetem művészeti kara szeptemberben már a számára kijelölt szekcióban folytathatja tovább tevékenységét.
A ZSKN tervezése kapcsán a kezdettől felmerült a felsőoktatási intézmény szerepvállalása, ennek folyományaként létesült az egyetemi negyed, amely mintegy 2400 négyzetméteren biztosít majd új helyet a bölcsészettudományi kar szociológia, valamint kommunikáció és médiatudományi tanszékének. Ezek áthelyezésére azonban egy évet még várni kell - tudtuk meg egyetem berkekből.
Az előzetes elképzelések még a Filmtudományi és Vizuális Kultúra Szeminárium áttelepítésével számoltak, azonban a tanszék kis létszáma és az új helyszín adottságai miatt máshogy döntöttek az illetékesek. Így került képbe a szociológia tanszék. A két átköltöző részleg az E25-ös épületbe kerül.
A bérleti előszerződés szerint a város megközelítőleg mintegy 14 000 négyzetméternyi területet bocsát a PTE rendelkezésre, s - noha a konkrét pénzügyi paraméterekről még folynak az egyeztetések - évi 50 millió forint kedvezményes bérleti díjban állapodtak meg. A díjat négy tétel összegeként határozták meg a következő módon: az építési beruházással érintett területek teljes beruházási költségének, valamint a kerámiarestaurációs költségek 2 százaléka, az eszközbeszerzésekre fordított költség 10 százaléka, és az egyéb berendezési tárgyakra fordított költségek 6,67 százaléka.
A bérleti jogviszony időtartama a jogerős hatósági használatbavételi engedély kiadása után a tényleges üzembe helyezés időpontjától számítva minimum 25 év.
H. L. B. - Fotó: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...

