Nem emelkednek Pécsett a kollégiumi díjak a következő tanévben
2011. május 25. szerda 20:23
A Pécsi Tudományegyetem vezetősége és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat között lezajlott egyeztetéseket követően az egyetemi Szenátus egyhangúan támogatta azt a javaslatot, mely értelmében a következő tanévben nem fognak emelkedni a kollégiumi díjak.
A PTE szabályzata szerint minden évben, május végéig kell döntésre jutni a kollégiumi férőhelyeket érintő díjszabásokról. A következő tanév esetében pedig az újra megnyitásra kerülő Szántó- és Jakabhegyi kollégiumokkal számolva kellett kialakítani a 2011/12-es sávokat.
- Nagyon örülök, hogy vállalásainknak megfelelően sikerült, a 2011/12-es tanév tekintetében, a kollégiumi díjszabásokat szinten tartani. A választásokat követően szervezetünk hangsúlyozta, hogy szorosabb gazdálkodást kíván folytatni az elkövetkezendő idősszakban. Ennek célja az, hogy a kollégiumi díjak terén ne kelljen újabb emelést megélniük a hallgatótársaknak, valamint a nekik nyújtott támogatások jövője is biztosítva legyenek - nyilatkozta Zag Gábor, a PTE EHÖK elnöke.
A tavalyi szinten maradó díjakról előzőleg több egyeztetésre is sor került: „További kollégiumi díjemelés esetében félő volt, hogy a megnövekedett férőhelyszámok dacára is veszteségesek lesznek az egyetemi kollégiumok. Ugyanis a húszezer forintos díj túllépésével a jelenlegi szállásméretek mellett, a hallgatótársak jelentős hányada döntött volna várhatóan a hasonló anyagi megterhelést, de egyben nagyobb komfortot jelentő albérletek mellett" - fogalmazott Zag Gábor.
A 2011/12-es tanévben, a két felújított kollégiummal mintegy 1300 férőhellyel bővül a hallgatói férőhelyek száma a PTE-n. A tavalyi díjszabásoknak megfelelően, a legalsó kategóriás szálláshelyekért 12 000 forintot, míg a felső kategóriásokért 18 000 forintot kell majd fizetniük az egyetemistáknak.
Forrás: EHÖK sajtó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rendkívüli bejelentés: több mint...
- Mikor, hol halászlevezzünk? Íme, a...
- Vége a pótlóbuszozásnak, befejeződőtt...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Hurrá, hurka!
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Továbbra is zárva egy sáv az M6-oson...
- Buszok járnak a vonatok helyett...